Láttuk már szexis kémfotón, terep majd városi tanulmányként, most pedig itt a sorozatgyártású Mercedes-Benz GLK.

Az új szabadidő-autót a hétvégén mutatják be a Pekingi Autószalonon, de a szériamodell képei néhány információval együtt már elérhetőek. A tanulmányokhoz képest csupán minimálisan változott a kész autó, továbbra is a GL-től örökölt erőteljes kockaformát viseli. A kocsi 4,53 méter hosszú, 1,84 méter széles, illetve 1,69 méter magas, azaz egyértelműen a BMW X3 és a Volvo XC60 ellenfele.


Kezdetben két benzines, és egy dízelmotor közül lehet válogatni, mindegyikhez hétfokozatú automata váltó társul. 2009 nyarán érkezik a környezetkímélőbb 220 CDI BlueEfficiency változat.

Bár terepesnek hat a GLK, nemcsak 4×4-es, de csak hátsókerék-hajtással is készül majd, azoknak, akik tutira nem mennek vele terepre. Akik viszont próbálkoznak, jól jön a terepprogram, amely átállítja a gázpedált, amely nem reagál olyan érzékenyen, illetve kikapcsolja az ESP-t, de lesz lejtmenetvezérlő is.


Ahogy a jármű belseje, úgy műszaki megoldásai is mercedesesek. Így a balesetmegelőző Pre-Safe, vagy a nyaksérülést csökkentő Neck-Pro rendszer is bekerül az autóba, a hifi, a navigáció és egyéb paraméterek beállításait pedig a Command rendszer 5 colos képernyőjén lehet nyomon követni.

Elsőként persze a gyártás helyszínén, Németországban kezdik meg a GLK forgalmazását nyáron, hozzánk várhatóan ősszel, vagy év végén érkezhet.

Mercedes-Benz GLK – Műszaki adatok
320 CDI
Teljesítmény / Nyomaték:224 Le / 540 Nm
Végsebesség:220 km/óra
Gyorsulás (0-100 km/h):7,5 s
Átlagfogyasztás: (l/100 km)7,9 l
280
Teljesítmény / Nyomaték:231 Le / 360 Nm
Végsebesség:210 km/óra
Gyorsulás (0-100 km/h):7,6 s
Átlagfogyasztás (l/100 km):10,2 l
350
Teljesítmény / Nyomaték272 Le/ 530 Nm
Végsebesség:230 km/óra
Gyorsulás (0-100 km/h):6,7 s
Átlagfogyasztás: (l/100 km):10,4 l
220 CDI BlueEfficiency
Teljesítmény / Nyomaték:170 Le / 400 Nm
Végsebesség:205 km/óra
Gyorsulás (0-100 km/h):8,8  s
Átlagfogyasztás (l/100km):6,9 l