Hibridhajtást fejleszt a Fiat, a cég a dízel és a benzinmotorokat egyaránt párosítaná elektromossal. “Egyelőre még csak a kutatási fázisban vagyunk, de ha minden úgy alakul, mint szeretnénk, akkor három év múlva megindulhat a sorozatgyártás” – árulta el Alfredo Altavilla a Fiat PowerTtrain Technologies ügyvezetője.

A kisebb járművekbe a villanymotort egy újfejlesztésű kéthengeres, csupán 900 köbcentis benzinmotorral társítanák. A nagyobb autókban viszont 2,3 literes dízelmotorhoz kapcsolnák az elektromos rendszert. Mindkét esetben lehetőség lesz, hogy tisztán elektromos hajtással is üzemeljen az autó. Az elsődleges cél azonban, hogy jelentősen csökkentsék a járművek átlagfogyasztását és ezzel együtt a szén-dioxid-kibocsátásukat.

Arról még nem született döntés a jelenleg leggyakrabban alkalmazott nikkel-metal hidrid vagy az újítónak számító lítiumion akkumulátorokat alkalmaznak-e majd. Altavilla elmondta, a Fiat több gyártó mindkét megoldását teszteli, s majd az eredmények nyomán dönt az alkalmazásukról.