Mai napig leginkább a kormányról kapacsolható sebességváltó az egyik leglátványosabb eleme a Forma-1 és az utcai autók közötti technikai tudás áramlásának. S ebben a BMW-nek nagy tapasztalata van, hiszen az SMG-nek nevezett szekvenciális váltóból három generáció készült el, az M5-ben is ilyen van. Most pedig itt van az utódja, az M DKG.

Ez nem más, mint a Volkswagen által először bemutatott DSG bajor megfelelője. A DKG a wolfsburgi technikához hasonlóan két kuplunggal dolgozik, miután a fokozatókat két tengelyre osztották el. Az egyiken a páros, a másikon a páratlan fokozatok fogaskerekeit helyezték el. A kuplungpedál nélküli váltó gyorsasága abban rejlik, hogy mialatt az autó halad, a másik tengely már bevetésre kész állapotban van. A különféle érzékelők alapján az autó azt is sejti, le vagy fel fogunk kapcsolni legközelebb.  

Hétfokozatú

Hétfokozatú

Hétfokozatú


Így pedig a manuális váltókénál is gyorsabb váltásokra képes. Így nem meglepő, hogy az M3 Coupé, amelyben elsőként megjelenik, 0,2 másodperccel gyorsabban, 4,6 másodperc alatt képes elérni a 100 km/órás sebességet. Sőt, a hármas sorozat csúcsmodellje az új váltóval kevesebbet is fogyaszt.

Bár a BMW hangsúlyozza, hogy ez a világ első hétfokozatú duplakuplungos váltója, el kell őket keserítenünk, a VW már olyat is használ. A DSG-ben viszont nincs a BMW-féle Drivelogic, aminek köszönhetően összesen 11-féle stílusban kapcsolhat a M DKG.


A D1-D5 és S1-S5 módokban a vezető különféle váltási gyorsaságot, illetve maximális fordulatszámot választhat, előbbi a teljesen automata, utóbbi pedig a kézi üzemre vonatkozik, ha a pilóta a váltókarral vagy a kormányon elhelyezett fülekkel kapcsolna. D1-ben például nem is egyesből, hanem kettesből indul az M3-as, így a kerekek nem pörögnek ki még csúszós úton sem. D5-ben, S5-ben viszont leszabályozás közeli fordulatszámig húzatható.

Az igazi érdekesség a 11., azaz az S6-os beállítás. Ekkor ugyanis egy rajtautomatika is bekapcsolható, és ilyenkor ideális fordulatszámról rajtol el az autó, hogy utána a V8-as motor mind a 420 lóerejét az útra jutassa, mindaddig, amíg a vezető tapossa a gázt.