


2007 végére már hét különböző modell közül választhatnak a hazai piacon azok, akik hibrid autót szeretnének. Bár az ár még 20-30 százalékkal magasabb a hagyományos hajtású autókénál, az adó- és egyéb kedvezmények ellensúlyozhatják ezt.
A hibridek alacsonyabb – és így olcsóbb – fogyasztása mellett a regisztrációs adóra járó jelentős kedvezmény lehet vonzó azoknak, akik a környezetkímélő modellek megvásárlását fontolgatják: míg az 1,1 literes Opel Panda után 361 ezer forint jár az államnak, addig a prémiumkategóriás Lexus LS 600h hibrid után 190 ezret kell befizetni. A Lexus a hagyományos üzemű verziója 3,2 milliós regadóval jár!
Egyéb kedvezményekkel, például ingyenes parkolással is lehetne növelni a vásárlási kedvet, de egyelőre csupán a Hódmezővásárhelyi önkormányzat kedvez a környezetkímélő megoldást választó autósoknak – a városban korlátlan ideig és ingyen parkolhatnak a hibrid- vagy velektromos autóval rendelkezők.
Szerencsére a paletta bővülésével már nem számít luxusnak a hibrid vásárlása, a Smart micro-hibrid már körülbelül 3 millió forintért megkapható. A kisautó start-stop elektronikája álláskor és 8 km/óra alatti sebességnél leállítja a belső égésű motort és csak továbbinduláskor indítja újra – így nagyjából 8 százalékkal, száz kilométerenként 4,3 literre csökkenthető a fogyasztás.
A hibridpiacon jelenleg két Smart, a Honda Civic Hybrid, a Prius, és három Lexus modell található, az árak pedig 3 és 25 millió forint között szóródnak.
Forrás: Népszabadság/Pénzcentrum.hu
