A Gazdasági Versenyhivatal 2003-ban indított vizsgálatot az először 2002-ben kiírt, később érvénytelenített, majd újból közzétett tenderek ügyében. Az M7-esen, az M70-esen és az M3-ason épített összesen 59,91 kilométer hosszú szakaszok értéke 160 milliárd forint volt. A hivatal azért büntette meg a cégeket, mert 2002-ben és 2003-ban előzetesen megállapodtak egymással abban, melyikük mely autópályaszakaszt fogja megépíteni, ehhez igazították áraikat a tenderek megnyerése érdekében. Arról is megállapodtak, hogy az elnyert közbeszerzési megrendelésekbe hogyan vonják be egymást alvállalkozóként. Vagyis felosztották egymás között a piacot.

A GVH a Betonút Rt.-re 2,2 milliárd, a Debmút Rt.-re és az Egút Rt.-re egyaránt 496 millió, a Hídépítő Rt.-re 1,3, a Strabag Rt.-re 2,4 milliárd forint bírságot vetett ki. A cégek fellebbeztek, de 2006-ban a Fővárosi Bíróság, most pedig a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította keresetüket. A pénzt a megbírságolt társaságok 2005. végén-2006. elején befizették.

A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a jogerős ítélet után a közbeszerzést akkor megrendelő Nemzeti Autópálya Rt. kártérítési pert indíthat az elmarasztalt társaságokkal szemben. Az érintett cégek feje azonban nem csak az esetleg később kirovandó kártérítés miatt fájhat, hanem azért is, mert a további közbeszerzésekből kizárhatják őket, illetve legfeljebb 10 százalék értékhatárig engedélyezhetnek nekik alvállalkozói közreműködést.

Forrás: Független Hírügynökség