Ferrari-gyöngyszem szülinapra 1

Ferrari-gyöngyszem szülinapra

Hatvanadik születésnapját ünnepli 2007-ben a Ferrari. Az olasz gyártó ezért egy váltóversenyt indított útjára, amely a sportkocsigyártó 2009-ben megnyíló élményparkjának helyszínétől, Abu Dhabiból indult, majd 50 országon áthaladva a cég központjában, Maranellóban fejeződik be nyáron. Az autózásban tízezer Ferrari-tulajdonos vehet részt, mindféle korosztályú autóikkal.

A résztvevők, akár egy igazi váltóversenyen, itt is “stafétabotot” juttatnak el a célig. A hatvan stafétaboton a Ferrari legendás eseményei, eredményei és modelljei szerepelnek. Így feltűnik Alberto Ascari és Michael Schumacher világbajnoki címe, a GTO vagy az F40 modellek is.

Ugyanezen emlékek kerülnek annak a hatvan különleges modellnek a váltóalagútjára is, amelyeket az évfordulóra készített a Ferrari. A Ferrari 612 Scaglietti modellek kétszínű fényezést kapnak, és hasonlóan több árnyalat jelenik meg az utastérben is. Az 540 lóerős sportkocsi érdekessége, hogy üvegtetővel látják el, ami több lépcsőben elsötétíthető, amit egy kapcsolóval vezérelhet a pilóta.

Mindössze 60 darab készül majd a V12 jármű különleges változatából, de senki ne akarjon megszerezni egyet. Már megvannak a vevők, azokat a Ferrari a legjobb ügyfeleinek adja el.