Nagyobb biztonság az utakon

Folytatódik a 2003-ban elindult, a sürgősségi betegellátás fejlesztését szolgáló program. Ennek eredményeképpen 2004. elejétől megkezdődhetett a régi, rossz állapotú mentőautók lecserélése, valamint a mentőállomások felújítása, építése is.

2004. június-szeptember között 48 Mercedes-Benz Sprinter, 53 Ford Tranzit, 2004 decemberében pedig újabb 25 Mercedes, és 35 Ford érkezett. 2005 februárjában 36 Ford, majd még 15 Mercedes és 38 Ford, tehát összességében eddig 250 új mentőautó állt szolgálatba.

Az idén – a 21 lépés program keretében – újabb százhúsz gépkocsi beszerzésére nyílt lehetőség, egynegyedük már most, decemberben bevetésre kerül. Az elsőként átadott mentőautók harminc mentőállomás flottáját erősítik majd, az ország minden régiójába kerül belőlük. A gépkocsik mentőjárművé alakítását és felszerelését folyamatosan végzik, így a tervek szerint 2006. márciusáig mind a százhúsz mentőjárművet üzembe állítják.

Emellett új mentőállomások épültek Szombathelyen, Dunaújvárosban, Őriszentpéteren, Záhonyban és Budaörsön, valamint folyamatban van Kazincbarcika, Túrkeve, Nyíregyháza, Pápa, Jászapáti, Pétervására, Sopron, Hajdúszoboszló, Dunaföldvár, Zalakaros mentőállomásainak építése is.