Dean Kamen szerint az IT kódnéven fejlesztett akkumulátoros roller lehet a válasz a nagyvárosok közlekedési problémáira. Az amerikai feltaláló úgy véli, hogy néhány éven belül a Segway néven bemutatott rollerjei úgy lépnek majd az autók helyébe, mint ahogy 100 évvel ezelőtt az automobilok a lovak szerepét vették át.

A kétkerekű rolleren csak előre kell dőlni az előrehaladáshoz, és hátra a lassításhoz vagy hátramenethez, kanyarodáshoz pedig be kell dőlni és a markolatot kell elfordítani. Havon vagy jeges úton sem ördöngösség a szerkezet kezelése. Kamen szerint az elektromos roller olyan, mintha az ember meghosszabbított végtagja lenne, így kezelése roppant egyszerű. A roller a teljesen feltöltött akkumulátorokkal kb. 27 kilométert tud megtenni, végsebessége pedig 27 km/óra.

A New Yorkban szervezett hivatalos menetpróba annyira sikeresnek bizonyult, hogy már több cég is jelezte a feltalálónak, érdekelné a jármű. A 8000 dollárért (2,2 millió forint) megvásárolható környezetbarát járműért érdeklődött a New York-i Nemzeti Park, a posta és a General Electric is.