Új Skoda szalon Szegeden
Új Skoda szalon Szegeden

Új Skoda szalon Szegeden

Új Skoda szalon Szegeden

Új Skoda szalon Szegeden
A szegedi Tárkány Autóház 18 embernek ad munkát
Tárkány László ügyvezető igazgató becslése szerint a forgalom egy harmadát adja az Octavia, két harmadát a Fabia
Fotó megosztása:
A Tárkány Autóház közel 100 millió forintos befektetéssel épült fel, mondta a vezess.hu-nak Tárkány László ügyvezető igazgató. A cég korábban gázautók átalakításával vált ismertté Csongrád megye határain túl is. Ezzel a tevékenységgel természetesen a Skoda márkakereskedés megnyitása után sem hagyott fel a vállalkozás.

A cég tervei szerint 200 autót értékesít az első teljes évben, idén novemberben és decemberben összesen 50 Skodát kíván eladni. A forgalom az ügyvezető becslése szerint várhatóan két harmad-egy harmad arányban oszlik meg a Fabia és az Octavia között, az előbbi javára.

A csongrádi megyeszékhely második Skoda szalonja összesen 18 embernek ad munkát. A teljeskörű szervizszolgáltatást nyújtó műhelyben nyolcan dolgoznak, az ügyfeleket három értékesítő várja.