A közeljövőben a németországi Porsche Boxster tulajdonosok levelet kapnak a gyártól. Ebben felhívják figyelmüket arra, hogy ne dobjanak ki égő cigarettavéget az autóból, mert ez a motortérbe jutva tüzet okozhat. A Porsche roadster motorjába ugyanis az autó hátsó sárvédőjén elhelyezett nyílásokon át jut a levegő. Ezeket úgy tervezték meg, hogy optimálisan vezessék az autó mellett áramló levegőt a motortérbe. Ennek hatására az ablakon kidobott égő cigaretta bekerülhet a szívórendszerbe, ahol felgyújthatja a légszűrőt. Összesen öt ilyen jellegű tűzeset történt Németországban, személyi sérülés nélkül. A stuttgarti gyár nem tartja szükségesnek a konstrukció módosítását a kihajigált csikkek jelentette veszély miatt, ügyfeleit azonban figyelmezteti az esetleges tűzveszélyre.

Hazánkban tavaly egy, idén szeptemberig öt Boxstert adtak el, így kevés boldog ember gondolkozhat el Boxsterje volánjánál, milyen praktikus is nemdohányzónak lenni.