Sportkocsik a Budapesti Autószalonon

A magyar közönség először láthatja a Porsche csúcsmodelljét, a 911 GT 2-t. Az autóban a Turbo tovább erősített motorja dohog, számszerűleg 462 lóerő áll a vezető rendelkezésére. 100 kilogrammal csökkentették az autó tömegét, amit úgy értek el, hogy elhagyták a Turbo változat összkerékhajtási rendszerét és visszatértek a hagyományos hátsókerék-hajtáshoz. E mellett hiányzik a hátsó üléssor is. Felár nélkül, de csak rendelésre kerül a tömegnövelő légkondicionáló az autóba.

4,1 másodperc alatt éri el a 100-as tempót az autó végsebessége pedig 315 km/óra. A lassulásról kerámia fékek gondoskodnak. A kiállított padlizsánlila színű modellen a féknyergeket sárgára fényezték, amivel kihangsúlyozzák a Porsche méltán híres fékeit. Külsőleg főképpen a hatalmas hátsó szárny különbözteti meg a többi 911-estől, e mellett kissé más az első lökhárítója és az autó eleje is.

A Frankfurti Autószalon után Magyarországon látható másodszorra a Mercedes csúcs roadstere az SL. A kiállított modell, csakúgy, mint a többi SL, 16 másodperc alatt képes átváltozni kupéból kabrióvá. Aktív futóművezérléssel is felvértezték az autót, amely minimálisra csökkenti az autó bólintásait. A csomagtartó jobb helykihasználása érdekében a tető nyitásakor megfordul a hátsó üveg.

6,3 másodperc alatt képes 0-ról 100 km/órára gyorsítani az 1845 kilogrammos autót, a végsebessége elektronikusan leszabályozva 250 km/óra. Csakúgy, mint a kiállításon szereplő összes Mercedes ezüstszínben pompázott az új SL is, amely mellett látható volt egy álomszép 190 SL is az ötvenes évekből.

Nem új típus, de Magyarországon még nem állították ki a BMW 3-as sorozatának legsportosabb modelljét, az M3-ast. Agresszív mustársárga színben látható a 3246 köbcentis erőforrású autó. Belül a külső színnel harmonizáló sárga bőrüléseket találhatunk, amelyek fejtámlájában látható a csúcsmodellre utaló M-betű. Az autó ülései igen keményre párnázottak és rendkívül jó oldaltartással rendelkeznek, ami igen jó szolgálatot tesz gyors kanyarvételkor.
5,2 másodperc alatt gyorsul fel álló helyből 100 km/óráraa legerősebb háromas kupé, végsebessége 250 km/óra.