Két évvel ezelőtti bemutatója óta minden jelentős piacon sikeresen szerepel a Honda S2000. Idén a japán gyártó az érdeklődés további fenntartásához modellfrissítést hajt végre a nyitott sportautón. Valószínűleg a hátsókerék-hajtásos roadster leglényegesebb része, a 240 lóerős motor nem változik. A karosszéria módosításai szinte észrevétlenek maradnak.

Az alig változó karosszéria mellett módosul viszont a belső kiképzés. Bővül az S2000 széria illetve extra listája, emiatt módosul a középkonzol formája. Újdonság lesz az is, hogy a ponyvatető könnyen karistolódó műanyag ablaka helyett üveget szerelnek a felfrissített S2000-esekbe. Bővül a sportautó külső és belső színvilága is.

Magyarországon 2001 első félévében hat S2000 talált gazdára. 1999-ben az év végi piaci bevezetést követően két hónap alatt ugyanennyi kelt el a világ legnagyobb literteljesítményű sorozatban gyártott szívómotoros autójából. Tavaly hazánkban tizenhárman ajándékozták meg magukat egy Honda S2000-rel.