A CSL utódja a BMW-től 1

A CSL utódja a BMW-től

A Frankfurti Autókiállításon mutatja be az M3 könnyített változatát a nagyközönségnek a bajor autógyártó, amely mintegy 200 kilóval lesz könnyebb a széria M3-asnál.

Az autót a Porsche GT3-as mintájára készítették, bár az könnyebb, súlya 1350 kilogramm. A súlycsökkentés miatt az autóból különböző extrákat kihagytak. Ilyen a légkondicionáló, az elektromos ülésállítás, vagy az elektromos napfénytető. Ezenfelül az autó könnyített keréktárcsákat is kap. Cserébe a kihagyott extrákért még sportosabb autózhatóságot nyújt.

A Nürburgringen végzett tesztek alatt 30 másodperccel jobb időt teljesített a kijelölt pályán, mint a sorozatgyártású testvére. Gyártásától egyelőre elzárkózik a gyár.

A prototípussal hajdani hasonló kupéjának, a CSL-nek kíván emléket állítani a BMW. Az 1972-es CSL a CSI kupé átdolgozott változata volt. Az eredeti 1400 kilogrammos CSI tömegéből 130 kilogrammot faragtak le. Átdolgozták motorját is, a lökettérfogat növelésével 200 lóerőt teljesített a motor. Az autó így 7 másodperc alatt érte a 100 km/órás sebességet, a CSL végsebessége 213 km/óra volt.

Az igazi “nagy durranás” azonban 1973-ban következett be, ekkor mutatták be ugyanis a 3.2 literes hathengeressel szerelt CSL-t. A tudását a versenypályákon bizonyító túraautó tömege mindössze 1062 kilogramm volt.

A versenyváltozatban 370 lóerőt adott le a 3498 köbcentis motor, amivel 270 km/órás sebességre volt képes az autó. Mindössze 4.5 másodpercre volt szüksége, hogy a 100-as tempót elérje. A turbófeltöltővel megvadított CSL kupék teljesítménye elérte a 750 lóerőt.