Az átalakítás célja, hogy a járművek kitűnjenek a közúti forgalomból, és ezáltal csökkentsék az ütközések, balesetek számát. A vasútvillamos-hálózaton már az indulás óta magas a közúti járművekkel történt ütközések száma, amelyek oka a MÁV szerint minden esetben a közúton közlekedők figyelmetlensége, a KRESZ be nem tartása.

A tram-traineket 2022-ben 28 baleset érte, ebből 15 esetben keletkezett anyagi kár. 2023-ban 26-ból 25, 2024-ben 17-ből 13 esemény járt anyagi kárral. 2025-ben már eddig négy baleset történt.

A balesetek gyakorisága miatt a MÁV-csoport úgy döntött, hogy egy pilot programban feltűnőbbé teszi a járműveket. Horváth Csongor, a MÁV infrastruktúraépítő-mérnök gyakornoka és a Széchenyi István Egyetem hallgatója diplomamunkát írt a vasútvillamosok közlekedésbiztonságát növelő elképzeléséről, amit mérésekkel és szemkamerás vizsgálatokkal támasztott alá. A vasúttársaság ötletpályázatára is jelentkezett a koncepcióval, amelynek a megvalósítását a MÁV-csoport támogatta.

A járművek két végén az élénksárga felületeket fóliázással növelik, ezzel törekedve arra, hogy az eddigieknél jobban kitűnjenek a vasútvillamos szerelvényei a városi környezetből. Az eredményeket egyéves tesztidőszakot követően értékelik.