Felszólításra sem volt hajlandó felvenni a maszkot egy utas, ezért kést rántott és megfenyegette a buszsofőrt – erősítette meg értesülésünket a BKK egyik szolgáltatója, az Arriva. Az eset még november 15-én, a 151-es buszon történt a délutáni órákban.

A férfi már felszálláskor hangoskodott, verbálisan inzultálni kezdte a járaton utazókat és elővett egy kést is. A buszvezető többször figyelmeztette az utast, hogy a BKK járatokon a járványügyi helyzetre való tekintettel vegye fel a maszkot és tegye el a nála lévő kést, azonban a férfi erre nem volt hajlandó. Hadonászni kezdett a késsel, szidalmazta a buszvezetőt, illetve ököllel ütötte a vezetőfülkét.

A buszsofőr tájékoztatta az utasokat, hogy nem áll meg a következő megállónál, hanem előrébb gurul és közvetlenül a járat útjába eső rendőrségig viszi az autóbuszt, ahol átadja a fenyegetőző utast az egyenruhásoknak. A rendőrségen a férfit előállították és ellene eljárást indítottak. Mivel minden Arriva üzemeltetésű buszon van belső kamera, ezért a cég a felvételt átadta a rendőrségnek, aki ellen büntetőeljárás indult.

Szaporodó támadások?

Az autóbusz-vezetők a járványügyi intézkedések miatt a szokásosnál jóval nagyobb tehernek vannak kitéve és erre még rájön az is, hogy nekik kell figyelmeztetni az utasokat a maszkviselésre. Ha egy utas ezt nem tartja be, akkor kötelesek rendőrt hívni és leszállítani az utast.

Az Arriva által üzemeltetett járatokon az év első 10 hónapjában 36 fizikai, vagy verbális inzultus történt. Megkérdeztük a BKV-t is, hogy idén eddig hány esetben fordult elő, hogy Budapesten a járművezetőre támadtak a maszkviselésre való felszólítás miatt. A közlekedési társaság tájékoztatása szerint az év első 10 hónapjában 29 esetben regisztráltak járművezetői bántalmazást. Az esetben érintett személyek egyharmada villamosvezető, míg 2/3 busz- és/vagy trolibuszvezető volt.

Nem vezetnek erről statisztikát

A BKV ugyan nem vezet az atrocitások kialakulásáról – tehát az okokról – hivatalos statisztikát, de álláspontjuk szerint a konfliktushelyzetek nemcsak utasokkal, hanem a közlekedés más résztvevőivel is kialakulhatnak, azaz nem minden atrocitásért csak a renitens utasok tehetők felelőssé.

A buszvezető közfeladatot ellátó személy, éppen ezért a vele szemben történő erőszakos, tettleges fellépés akár 3 évig terjedő szabadságvesztést is vonhat maga után. 

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: Arriva, BKV