A Scaniánál alighanem nagyot néztek, amikor a Herrmann Transporte leadta a megrendelését. A svájci cég egy rövid és összkerékhajtású teherautót szeretett volna, a lehető legkönnyebb alvázzal és nagy teljesítményű erőforrással. Ráadásul amolyan 2 az 1-ben járműre fájt a foguk, amit platós teherautóként, vagy akár nyerges vontatóként is lehet használni. 

A svéd gyártónál kicsit osztottak-szoroztak, azután elkészítették ezt az egyedi építésű Scania G 500-ast. A kiindulási alapot a nyerges vontatós kivitel jelentette, erre került rá a nyitott, billenthető plató. Természetesen a műveletért be kellett áldozni a normál hálófülkés kabin hátulján lévő légterelőket, hiszen csak így lehetett feltenni egy elfogadható hosszúságú platót. A kifejezetten kérésének megfelelően a plató bármikor leszerelhető, hogy aztán a járművet nyerges vontatóként lehessen használni.

Túlméretes szállítmányokkal is elbír ez a kicsike Scania 1

A jármű hajtásáról 13 literes, 500 lóerős dízelmotor gondoskodik, amely 2550 newtonméteres nyomaték leadására képes. Mire elég ez a teljesítmény egy ekkora jószágnál? A gyakorlatban ez a “kis” Scania akár 70 tonnás szerelvényössztömeggel is meg tud birkózni, gyengének tehát egyáltalán nem nevezhető az egyedi építésű G 500-as.

Ezzel a specifikációval teljes mértékben megfelel a Herrmann Transporte igényeinek, amely nem ritkán speciális szállítmányokkal dolgozik. Éppen ezért nem véletlen, hogy a zöld Scania G 500A egyik első megbízatása egy mobil ház költöztetése volt, amit gond nélkül teljesített. A biztonságos szállítás érdekében egyes helyeken kétsávos erdei utakat kellett lezárni azért, hogy a házikó elférjen.

Kövess minket a Facebook-on!