Befejeződött az áramszedős kamionok leszállítása a németországi kísérleti projekthez, így most már teljes teljes gőzzel folytatódhat az egyelőre még egyedi, kifejezetten a zöld àruszállítást megcélzó infrastruktúra tesztelése. A kezdeményezésben összesen öt vállalat a Schanz, a Meyer Logistics, a Contargo. a Merck és Knauf vesz részt. Valamennyi cég egy-egy hibrid üzemű Scania R 450-es kamiont kapott, az ötödiket a Knauf vette át. 

Mindegyik kamion a Frankfurt mellett lévő A5-ös autópálya, 5 kilométer hosszú, felső vezetékkel ellátott szakaszán közlekedik nap mint nap. A hibrid üzemű nyerges vonatóknak ugyanis elektromos áramra van szükségük ahhoz, hogy tisztán elektromos üzemmódban tudjanak közlekedni. A pályaszakaszról letérve pedig a hajtásláncuk újra visszavált a dízel erőforrásra, de a beépített akkumulátornak köszönhetően kis elektromos hatótávval is rendelkeznek, ami elsősorban a nullemissziós zónákba történő belépéskor jöhet jól szàmukra.

Már javában dolgoznak az áramszedős kamionok 1

Scania R 450 4×2 

“Az autópálya mindkét oldalán lévő, öt kilométeres tesztútvonal első hallásra kevésnek tűnik, de ahhoz tökéletesen elegendő, hogy próbára tegyük a technológia létjogosultságát” – mondta Heinrich Kerstgens, a Contargo ügyvezető igazgatója. Hozzátette: ha a visszajelzések kedvezőek lesznek, akkor várhatóan Németországban az autópályák egyharmadánál létesítenek a teherautók számára felsővezetékkel ellátott sávokat. A cég első embere szerint a jövőben az újonnan regisztrált nehéz-kategóriás járművek között az ilyen kamionok aránya akár a 80 százalékot is elérheti, ami már szignifikáns károsanyag-kibocsátás csökkentést eredményezhet. 

A Hessen-tartományban lévő “villanyosított autópályaszakasz” nem az egyetlen kísérleti terep Németországban. Tavaly év végén ugyanis a Schleswig-Holstein tartományban lévő A1-es sztrádán is elkészült a felsővezetékes szakasz az áramszedős hibrid teherautók számára. Jelenleg pedig építés alatt van egy harmadik szakasz Baden-Württembergben, amit várhatóan az év végén adnak át. 

A 21. századi áramszedős kamionok története 2013-ban, a Siemens és a Scania  együttműködésével kezdődött el. A világ első villamosított autópályaszakaszát Svédországban adták át 2016-ban, hibrid Scania G360-as kamionokkal. A technológiában nagy lehetőséget látnak a németek, éppen ezért gőzerővel folytatódhat a hibrid kamionok tesztelése. A kérdés nyilván az, hogy a kamionok ily módon gazdaságosabban üzemeltethetők-e a tisztán elektromos változatoknál. A hibrid üzemű teherautók előnye ugyanis, hogy a nehéz akkumulátorok nem vesznek el a rendelkezésre álló hasznos teherbírásból. 

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: Scania
Kapcsolódó címkék: haszonjármű hibrid King of the Road Scania