Észtország hat évvel ezelőtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy fővárosában ingyenessé tette a közösségi közlekedést. A kritikusok akkor színvonalesést, elöregedő buszokat és káoszt vizionáltak. Ez olyannyira nem jött be, hogy nemcsak nyereséges lett a helyi közlekedési vállalat (Tallinna Linnatranspordi – TLT), hanem már azon dolgozik, hogy teljes flottáját null-emisszióssá tegye.

Ennek érdekében a TLT 650 akkumulátortechnológiás buszt vásárol 2035-ig. Ennek köszönhetően nemcsak a belső égésű motorral ellátott autóbuszok, hanem a trolik is eltűnhetnek a 430 ezer fős város útjairól. Igaz, a trolik nem tesznek ki akkora mennyiséget, hiszen jelenleg “mindössze” 50 darab Solaris-gyártmányú trolibusz közlekedik Tallinnban.

A beruházás egyik első lépéseként a TLT megállapodást kötött az Eesti Energia állami vállalattal elektromos buszok teszteléséről. Az együttműködés célja, hogy kiépíthessék a város számára legjobban megfelelő töltési rendszert. Hamarosan 10 elektromos busz állhat forgalomba kísérleti jelleggel két viszonylaton az észt fővárosban.

Észtország második legnagyobb városában, Tartuban már 2018 szeptembere óta zajlik egy elektromos busz tesztje. Az alacsony padlós Solaris Urbino szóló busz 2019. augusztus végéig szállítja az utasokat. Ennek eredményeképpen a járművel a hideg téli időjárásban, illetve a baltikumi nyárban is szerezhet a helyi közlekedési vállalat tapasztalatokat.

Az észtek 2018. július elsejétől az egész országban ingyenessé tették a közlekedést. Ezek után az sem lenne meglepő, ha Tallinn mellett más városokban is teljesen elektromosra cserélnék a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszokat.