A lengyel Carlex külön részleget hozott létre pickupok átépítésére. Legtöbb munkájuk akár ízlésesnek is mondható, ám amit most tanulmányautó címén műveltek, az fájdalmasan botrányos, vagy fordítva.

Az Exy Monster X névre keresztelt szörny hat hajtott kerékkel jut előre sárban, hóban – illetve azt csak hiszed! Az autót ugyanis versenypályákra szánták, biztonsági járműnek. Ezért is kapott fényhidat, illetve hátsó csörlőjét ezért helyezték el a kopásálló sárga festékkel bevont plató utasfülke felőli végében. Ugyanez érthetővé teszi a szélesített kerékíveket és a masszív felnikre szerelt Bridgestone Potenza abroncsokat.

Förtelmes szörnyet építettek a Mercedes X-osztályból 2

A szörny kétségtelenül legizgalmasabb jellemzője, hogy minden borítóelemét, beleértve a plató falait is, teljes egészében szénszálas kompozitokból formálták meg.