Korunk autóbuszai sok közös főegységen osztoznak a teherautókkal: a Mercedes Tourismo például az Actros motorjával, a VDL Futura pedig a DAF nyerges vontatókban használt erőforrással készül. Sőt, a holland gyártó még autóbuszalvázként is kínálja az áruterítésre tervezett LF teherautót.

Az évről évre egyre szebb és ízlésesebb buszokat gyártó spanyol Irizar nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis csekély releváns tapasztalattal elkészítette saját teherautóját. Az egyszerűen Ie névre keresztelt modell 6×2-es hajtásképlettel rendelkezik, tehát a hátsó ikertengelyeken hatból kettő hajtott. A C tengely ráadásul kormányzott is, mely nagyban megkönnyíti a különféle parkolási műveleteket.

Az Irizar új teherautóját kifejezetten városi felhasználásra tervezték, fülkéje teljesen alacsonypadlós, ennek köszönhetően gyors ki- és beszállást tesz lehetővé, no meg a térdet sem teszi tönkre hosszú távon. A szakemberek egy városi i2e-ből alakították ki a kabinját, a vezetőállást pedig lényegében érintetlenül hagyták, sőt a városi buszokhoz hasonlóan bal oldalt nincs is ajtaja. Felszállni jobb oldalon lehet rá, ahová – a Mercedes-Benz Econicban alkalmazott megoldáshoz hasonlóan – egy befelé nyíló, egyszárnyú ajtót építettek be.

A jármű hajtásáról az Alconza által gyártott 230 kW-os elektromotor gondoskodik, a hajtáshoz szükséges energiát pedig 120 kWh (egyes cikkek szerint 75 kWh) akkumulátorcsomag tárolja.  Az Ie egy feltöltéssel 200 kilométert tud megtenni, de az Iveco Cursor 8-ból származó CNG-hatótávnövelővel kiegészítve hosszabb utakra is bevethető. Az akkumulátorok töltése csatlakozóval oldható meg, de a gyártó szerint a jövőben a pantográfos megoldás is elérhető lesz a modellnél. Így egy nap akár több körre is bevethető majd a 26 tonna össztömegű és 18 tonna hasznos teherbírással rendelkező jármű.

A spanyolok 75 millió eurót fektetett annak az új üzemnek felépítésébe, ahol a jövőben az elektromos haszonjárművek készülhetnek. Az Ie teherautó sorozatgyártása 2019-től kezdődhet meg.

Forrás: Irizar