Nagy a versenyfutás az európai gyártók között, hogy vajon kié lesz az első sorozatgyártásra érett, legalább közepes teherbírású városi áruterítő teherautó. Bár a Volvo és a Scania is folytatott ezzel kapcsolatban kommunikációt, most úgy tűnik, hogy a Mercedesnek, illetve a Renault-nak sikerülhet elsőként előrukkolni sorozatgyártásra érett modellekkel. Igaz, a franciák a közepes, míg a németek a nehéz teherbírású teherautók szegmensében lépnének elő elektromos járműveikkel.

2016-ban a Mercedes a hannoveri IAA haszonjármű-kiállításon már bemutatott egy koncepciót Urban eTruck néven. Ennek rendkívül kedvező volt a fogadtatása, ugyanis csak Németországból legalább 150 cég érdeklődött iránta. A mérnökök végül az Actros elektrifikálására tették le a voksukat.

Eddig csak az álcázott változatról lehetett látni fotót, de most a Mercedes egy egész sorozatot közzé tett az első tesztjárműről. A következő hetekben 10 darab 18 és 25 tonnás össztömegű teherautót adnak át németországi és svájci cégeknek. A tesztprogramban olyan neves fuvarozási cégeket találunk, mint például a Dachser, vagy éppen a Hermes. Ők első körben 12 hónapig használhatják a járműveket, majd a tesztflotta újabb egy évre más üzemeltetőkhöz kerül.

Az eActros a dízeles változat alvázára épül, ugyanakkor az elektromos hajtáslánc befogadása érdekében szükség volt néhány módosításra. A hajtott tengely például abból a ZF AVE 130-asból lett kifejlesztve, amelyet eddig a Mercedes a hibrid és üzemanyag-cellás buszokban használt portáltengelyként. A tengelyházat ugyanakkor teljesen újratervezték és jóval magasabbra helyezték, ennek köszönhetően 200 milliméternél is nagyobb hasmagasságot értek el.

A hajtáslánc két, háromfázisú, 400 volt névleges feszültségű elektromos motort is magában foglal, melyeket a hátsó tengelyhez közel helyeztek el. A folyadékhűtéses elektromos erőforrások egyenként 125 kW-os(170 lóerő) teljesítményre és 485 Nm-res maximális nyomaték leadására képesek.

A gyártó szerint ezekkel az elektromotorokkal a dízeles teherautókéval megegyező nyomaték áll rendelkezésre az eActrosnál. A járművet 240 kW teljesítményű, lítium-ionos akkumulátorcsomaggal szerelik, mellyel legfeljebb 200 kilométeres hatótávra lesz képes. Az akkumulátorok 3-7 óra alatt teljesen feltölthetők, függően a töltő teljesítményétől.

Az eActros sorozatgyártása 2021-ben indulhat, addig a fuvarozók az eVito, a Fuso eCanter, vagy később az elektromos Sprinter közül választhatnak, ha mindenképpen a Daimler-csoporttól szeretnének null-emissziós áruszállítót.