Az elektromos autóbuszok elterjedésének igazából már csak a töltési infrastruktúra hiányosságai szabnak határt a Hyundai haszongépjármű részlegének kutatási és fejlesztési alelnöke, Tak Yeong-duck Yonhap szerint. A Hyundai ennek ellenére megkezdi az Elec City autóbuszok értékesítését, a koreai kormány pedig az elkövetkező években gondoskodik a töltőállomás-hálózat kiépítéséről.

Az Elec City autóbuszok ára előreláthatólag 200 millió von (179 ezer dollár) lesz, a mintegy 100 millió von központi kormányzati támogatással együtt. Önkormányzati támogatással a buszok ára tovább csökkenhet. “A Hyundai nyolc év alatt fejlesztette ki a 256 kilowattórás akkumulátorral 290 kilométer hatótávolságú elektromos autóbuszt. A jármű feltöltése körülbelül 70 percet vesz igénybe, de 30 perces töltéssel is meg tud tenni 170 kilométert” – mondta a bemutatón Hyundai első embere.

Az új Hyundai busznak komoly konkurensekkel kell megküzdenie a környezetbarát hajtásláncokat kedvelő üzemeltetőkért. A német MAN Truck & Bus ottani képviselete nemrég Ázsiában elsőként, a Szöuli Autószalonon mutatta be az alacsonypadlós MAN Lion’s City buszcsaládját, amely földgázzal működik. A német konszern azt is bejelentette, hogy 28 darab környezetbarát földgázzal hajtott emeletes buszt szállít a koreai Gyeonggi tartomány részére, amelyek 2017. vége előtt már forgalomba állhatnak.