Összesen 5 milliárd forint értékű, három évre szóló keretszerződést írt alá ma a Rába és a budapesti székhelyű, katasztrófavédelmi eszközök gyártásával és javításával foglalkozó BM Heros. Az állami tulajdonú vállalat korábban új eszközök alvázainak gyártásához hirdetett meg nyílt közbeszerzési eljárást, melyen a Rába lett a befutó. A két cég emellett az első alváz-lehívásról is megállapodott, ennek köszönhetően megkezdődhet a hazai  igényekre tervezett magyar tűzoltóautók szériagyártása.

Az első lehívás összértéke mintegy 350 millió forint és hozzávetőlegesen 30-50 tűzoltóautóra vonatkozik. Az első körben legyártott járműveket várhatóan további példányok követik a jövőben, melynek köszönhetően folytatódhat a három évre tervezett gyártási program megvalósítása. A katasztrófavédelmi célokra szánt járművek alvázát a Rába Jármű, míg az Aquadux-X 4000-res felépítményt a BM Heros gyártja majd. Az együttműködésnek köszönhetően a katasztrófavédők modern tűzoltójárművel, biztonságosabban és gyorsabban dolgozhatnak a bevetéseken.

Csatlakozót rejt a kabin oldala
Csatlakozót rejt a kabin oldala

Gyártásban az új magyar tűzoltóautó

Gyártásban az új magyar tűzoltóautó

Csatlakozót rejt a kabin oldala
A tetőre egy nem túl széles, ámde biztonságos létrán lehet feljutni. A tetőt csúszásmentesített bevonattal látták el a legénység biztonsága érdekében. Az esti munkavégzés estére pedig két oldalt lámpák is rendelkezésre állnak, hogy a tűzoltók ne a vaksötétben matassanak a jármű tetején
A tűzoltókészülékekhez a kihúzható polc segítségével könnyebben hozzá lehet férni
A felépítmény alja fecskendő csatlakozókat rejt
Szivattyútéri kezelőfelület Cerberus automatikus vezérlőrendszerrel, mely szükség esetén a színes karok segítségével manuálisan is kezelhető. A megoldás még az európai gyártmányok között ritkának számít, nemhogy Magyarországon.
A tűzoltóautóban Renault DXi7 típusú hathengeres, soros dízelmotor található, turbófeltöltéssel és töltőlevegő visszahűtéssel. A jármű AdBlue adalékanyaggal teljesíti az Euro 5-ös károsanyag-kibocsátási normák teljesítését.
A felépítmény és egyes tűzoltás-technikai elemek a BM Heros munkáját dícsérik
Rába logó az üléshuzaton
A tűzoltóautót ZF Ecolite 6 S1000 TO sebességváltóval szerelték, mely egy teljesen szinkronizált kivitel hat előre és egy hátrameneti sebességgel
A széles visszapillantókat és a visszajelző tükröket csak dicsérni lehet
Az alváz és a felépítmény a Rába Jármű Kft. védjegye
Széles kapaszkodók segítik a parancsok feljutását az utastérbe
Katonás rend és lépcsők segítik a tűzoltók munkáját. A málhateret redőnyökkel lehet lezárni akkor, amikor nincs szükség rá. A málhatér felépítménye egy 4000 literes víztartályt rejt
A tűzoltóautó fülkéje összesen hat személy szállítására alkalmas, a négy ajtó alatt pedig széles lépcsők könnyítik az utastérbe jutást
Gyártásban az új magyar tűzoltóautó 33
Kissé furcsa hatást kelt, hogy a második ajtók kivágása gyakorlatilag megegyezik az elsőkével
Fotó megosztása:

A tűzoltóautóban Renault DXi7 típusú hathengeres, soros dízelmotor található, turbófeltöltéssel és töltőlevegő visszahűtéssel. A jármű AdBlue adalékanyaggal teljesíti az Euro 5-ös károsanyag-kibocsátási normák teljesítését.

A tűzoltóautóban Renault DXi7 típusú hathengeres, soros dízelmotor található, turbófeltöltéssel és töltőlevegő visszahűtéssel. A jármű AdBlue adalékanyaggal teljesíti az Euro 5-ös károsanyag-kibocsátási normák teljesítését.

A Rába évtizedes tapasztalatokkal és kiépített nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik a különleges rendeltetésű, rendvédelmi felhasználású járművek gyártása terén. A Rába-Heros Aquadux-X prototípusát először 2014 márciusában mutatták be, alváza jelentős mértékű hazai hozzáadott értékkel készült. Az új magyar tűzoltóautó modellről a vezess.hu is beszámolt, a részletes bemutató ezen a linken érhető el.