Az új forgalomirányítási rendszert első alkalommal december 10-én tesztelték egy kiválasztott tesztútvonalon közlekedő autóbuszon. A beépített fedélzeti egység hibátlanul működött: sikeres volt a kapcsolatfelvétel a diszpécserközponttal, a rendszer folyamatosan azonosította a jármű helyzetét, és ennek függvényében megfelelően vezérelte – a régi Ikarusba tesztelési célból csak ideiglenesen beszerelt – kijelzőket. 

Már nem a sofőrön múlik

Az erősítő cseréjével a következő megállóhelyek bemondása jól érthetővé vált és az már nem a járművezetőn múlik: a következő megállót a rendszer a földrajzi helyzet alapján automatikusan mondja, még a legöregebb járműveken is.  A központi diszpécserszolgálat szoftverrendszerének első verziója is működik már, a BKK diszpécserei monitorukon folyamatosan nyomon követhették a jármű mozgását.

December 18-tól indult az első vonalon az éles forgalmi helyzetben a tesztüzem: először a dél-pesti autóbuszgarázs Ikarusai kaptak FUTÁR fedélzeti berendezést.  A teljes rendszer 2013 tavaszára épül ki, az év második felére pedig több mint 2000 jármű szerelését kell a vállalkozó Synergonnak elvégezni. Először a 99-es, majd a többi dél-pesti buszvonalakon is fejlesztik a tájékoztatást, automatikus és jól érthető hangbemondás informálja majd az utasokat a következő megállóról.

Budapesti közlekedési őrszemek

A diszpécserek Budapest közösségi közlekedésének irányítása során a műholdas nyomkövető rendszer segítségével követik majd a járműveket, ezáltal folyamatosan szabályozhatják a felszíni járművek közlekedését, vagy épp sokkal könnyebben és gyorsabban szervezhetnek meg egy villamos- vagy metrópótlást forgalmi zavar esetén.

Az Ikarusba csak átmeneti jelleggel szerelték be a fedélzeti egységet

A megbízható kommunikációt új rádiórendszer is segíti. Ugyanakkor a közlekedés lebonyolítói mellett az utasok is élvezhetik majd a FUTÁR előnyeit, hiszen a dinamikus utastájékoztatásnak köszönhetően a megállóhelyeken és a járműveken elhelyezett kijelzők a jármű útiránya, indulási ideje mellett valós idejű információkat szolgáltatnak majd nem csak a járatok közlekedéséről, de egy  esetleges forgalmi változásról is, megkönnyítve és kiszámíthatóvá téve az utazás tervezését.

2295 jármű, 263 megállóhely

Az új utastájékoztatási rendszer a menetrend és a valós forgalmi helyzet alapján ugyanis majdnem pontosan képes kiszámítani, melyik járat mikorra ér az útvonalán található megállókba  – mindez 2295 járművön, 263 megállóhelyen és csomópontban, mobil eszközökön, valamint internetes felületeken is elérhetővé válik. A projekt összköltségvetése 6,7 milliárd forint, megvalósítására a BKK és a BKV mintegy 4 milliárd forintos támogatást nyert az Új Széchenyi Tervből, az Európai Unió fejlesztési forrásaiból.

Forrás: BKK