A kormányt túlzottan döntöttnek véltem, pedig az Ikarusokban már hozzászoktam a kisasztalként is funkcionáló kormánykerékhez, míg a pedálok sem álltak a lábfejem helyzetének megfelelően. Aztán sok-sok teszt következett, miközben minden új változat bemutatásakor abban reménykedtem, hogy ez csak valami félreértés lehetett, tehát egyszer majd kiderül, hogy én is élvezhetem egy Transit vezetését. De hiába jött 2006-ban az ötödik generáció, az csupán alapos ráncfelvarrásnak bizonyult, a változások érintetlenül hagyták a vezetőülés és a kormánykerék viszonyát.

A kormány barátságos formája és pozíciója

A kormány barátságos formája és pozíciója

Emiatt már tíz éve gyötör a kétség, hogy le merjem-e írni aggodalmaimat, nem csak bennem van-e valamiféle hiba. Sokszor persze mégis megtettem, sokszor azonban csak szőr mentén érintettem a témát, de most már nyíltan ki merem mondani gondolataimat, mivel itt egy Transit, amiben végre megszabadulhattam a gyötrő érzéstől.

Használt Ford Transitok a Vezess Autókeresőjében!

Az új, közepes méretű, eddig a Fordnál nem látott kategóriát megcélzó Transit Customot, a nagy Transit és a Transit Connect közé igyekszik beékelni a Ford. Jelenleg ez azt jelenti, hogy a régebb óta ismert két modell szolgáltatásainak határára kerül egy vadonatúj jármű, de mint arról a hírek is szóltak, 2013 végén már az IAA-n élőben is látott, teljesen megújuló utódmodellek állnak majd a Custom mellé. Addig tehát marad a közepes modell, ha a Ford világoskék mutatós műszereire és őszintén személyautósnak mondható vezetési pozícióra vágyunk egy viszonylag nagyméretű, dobozos áruszállítóban.

Az elől a fekete műanyagban elrejtőző radarfejek hátul elütnek a színezett lökhárítótól

Az elől a fekete műanyagban elrejtőző radarfejek hátul elütnek a színezett lökhárítótól

Az üléspozícióért cserébe a formát kicsit szokni kell, de ez valójában nem komoly feladat. Rövid ideig nézegetve, minden irányból körbejárva könnyen megbarátkozhatunk a Transit Custommal. Talán csak a hátsó ajtó arányainak elfogadásához kell kicsit hosszabban szoktatni a szemet, de a Nissan NV 200 után ez már akár gyerekjátéknak is tűnhet. Próbálkozásunkat jelentősen megkönnyíti az újvágású hátsó lámpa látványa. A Fordnak ügyesen sikerült a kisáruszállítók vékony, függőleges formavilágát az európai modellek márkaarculatához igazítani, miközben szemből nézve is összetéveszthetetlenül Ford a Custom.
A sötétített ablakok jobban hangsúlyozzák a hátrafelé szűkülő vonalakat

A sötétített ablakok jobban hangsúlyozzák a hátrafelé szűkülő vonalakat

Nem szokásom ilyesmit írni egy teherautót nézegetve, de van valami határozottan dinamikus a közepes Transit orrészében: talán a hagyományos hűtőmaszk alá rejtett fordosan hatszögletű száj, mely a hammbekaplak érzést sugallja, mindezt pedig úgy, hogy közben a forma dinamizmusa végigvonul a Transit Custom folyamatosan keskenyedő oldalán, hogy végül a már említett ajtóban érjen véget. Mindehhez az igencsak bedöntött szélvédő és a lámpákhoz jól passzoló visszapillantó-tükrök formája is hozzájárul.
Első találkozás a müncheni reptéren a Tourneo Customokkal

Első találkozás a müncheni reptéren a Tourneo Customokkal

Első találkozás a müncheni reptéren a Tourneo Custommal egy viccesnek szánt szóhármas alatt. A Stachus Münchennek olyan, mint Budapestnek az Oktogon


Első ismerkedésünk a Custommal München közelében történt, ami közúton éppen 2200 km-re van az új Transit törökországi szülőhelyétől, Kocaeli-től, ahova az út Budapesten keresztül vezet. Természetesen a tesztautók nem lábon érkeztek a gyárból, így szinte érintetlen állapotban ülhettünk a járművekbe, tehát amit ezután láthattunk, azt semmiképp sem lehet az idő és a használat számlájára írni. Az Transit Custom összeszerelési minősége és anyagválasztása, néhány bosszantó részlettől eltekintve kifogásolhatatlan. Az itt-ott mégis megtalálható hibák azonban nem jelentkeztek az összes kipróbált járművön, tehát feltételezhető, hogy a gyártás beindításával járó, hamar orvosolt problémákról van csupán szó. Ha azonban végre őszintén akarok beszélni egy Transitról, akkor mégsem hallgathatom el ezeket.

Az első, ami szemet szúrt az egyik Tourneo Customban, tehát a Transit Custom személyszállító változatában, az a tetőkárpit durva hullámossága volt. Ez azonban csak a jármű hátsó részében volt feltűnő, a vezetőülések fölötti darabon nem mutatkozott a jelenség. Emellett a bal oldali tolóajtó B-oszlopra záródó függőleges burkolata kissé féloldalasan találkozott az ajtó alsó oldalburkolatával, így innen csöppet kilógott a műanyagok találkozásánál a zörgést megakadályozni igyekvő, ide ragasztott filcdarab. E kettő hiba ilyen szembetűnő jelenléte azonban csak ebben az egy járműben volt felfedezhető, a többi Custom összeszerelése sokkal jobban sikerült.

A tetőkárpit ragasztása ebben a Tourneo Customban nem volt tökéletes

A tetőkárpit ragasztása ebben a Tourneo Customban nem volt tökéletes

Miután megérkeztünk az Océ müncheni gyárában berendezett tesztbázisára, hárman próbáltunk beülni egy háromszemélyes dobozos Transit Customba, ami jól megtermett felnőtt férfi létünkre megnyugtatóan könnyen sikerült. Csupán a jobb szélre kerülő kollégám bajlódott kissé a biztonsági öv magasságállításával, aminek az lett a vége, hogy a kezében maradt a csat burkolata. Rövid vizsgálat után megállapítottuk, hogy az bizony az állítgatás közben letört. Maradt hát a magasság és nekiindultunk képzeletbeli utunknak egy 600 kg-ot nyomó műterheléssel a hátunk mögött.
Keresztben a rövid tengelytávú változatban is elfér három raklap

Keresztben a rövid tengelytávú változatban is elfér három raklap

A Custom csak egyféle motor három teljesítményváltozatával, hatfokozatú kéziváltóval és elsőkerék meghajtással rendelhető. Van azonban két különböző tengelytáv, négyféle kialakítás és öt terhelhetőségi szint a közepes Transitból. Mindez 45 kivitelt jelent, ami a négy felszereltségi szinttel kombinálva 96 különböző alapmodellt eredményez. A Transit önsúlya 1,9 tonna, ezzel a legolcsóbb 250-es kivitelben 600 kg hasznos terhet, a legnagyobb 330-asnál 1400 kg-ot tud magával vinni.
Kényelmesen elfér a váltókar a térdek között

Kényelmesen elfér a váltókar a térdek között

Kényelmesen elfér a váltókar a térdek között


A próbaút alkalmával kiderült, hogy a 2,2 literes TDCi dízelmotor 100 lóerős változata bőven elegendő a 250-es kivitel dinamikus mozgatására. A jól elosztott fokozatoknak köszönhetően nem kellett minduntalan váltásokba bonyolódni városi forgalomban sem, amiért a középen ülő utas hálásan gondolt az áttételeket megtervező mérnökökre. Igaz, váltáskor sem kellett panaszkodnia, mivel a Custom 1986 mm-es szélességének köszönhetően a váltókar kényelmesen elfér a vezető és a középső utas lába között anélkül, hogy bármelyiküket is zavarná az utazásban. A sofőr ezzel együtt még ilyenkor is személyautóban érezheti magát, mivel a Focusból ismert műszeregység és középkonzol látványa a személyautós kivitelű és végre személyautós helyzetű kormánykerékkel együtt gyorsan feledteti vele a jármű valódi célját.

Mindeközben a Custom futóműve is igen jóindulatúan viselkedik az úton. Nem csak a terhelt Transitban, hanem az üres Tourneoban sem volt érezhető ideges pattogás hátulról. Pedig szimpla laprugó, egyszerű lengéscsillapítók és hagyományos merevhíd tartja az úton a kasztni hátulját, ami menetközben mégsem érezhető, de lehet, hogy ez részben a jó minőségű bajor utaknak is köszönhető, ám a futómű jól eltalált geometriája is minden bizonnyal közre játszott. Tovább erősíti a személyautós érzetet, hogy a tető alatt csak egy nagyon kis tárolórekesz található, a fülke teljes szélességében elnyúló polc a Custom 1975 mm-es magassága miatt már nem fért el a fejünk fölött. Cserébe kapunk egy nagyobb, fedeles rekeszt a műszerek tetejére, ahol zenelejátszónkat USB-n és jack-aljzaton keresztül is csatlakoztathatjuk. Kis probléma, hogy semmi sincs, ami nyitva tartaná a fedelet, amíg a kábeleket dugdossuk, vagy pakolunk a rekeszben, így ez álló helyzetben elvégzendő, kétkezes feladat.

A kamera monitora a visszapillantóba került, amit így a zárt dobozosba is be kell szerelni

A kamera monitora a visszapillantóba került, amit így a zárt dobozosba is be kell szerelni

A kipróbált háromüléses Transit Customok a külföldi vendégek érdekében kivétel nélkül beépített navigációval készültek és mechanikus légkondicionáló is volt bennük, míg a Tourneo változatokban a második üléssorból további két forgókapcsoló segítségével állíthattuk a hátsó szellőztetés hőfokát és erősségét. A két kivitel közt a duplafülkés és a Tourneónál puritánabb személyszállító, a Kombi kivitelű Transit Custom található, melyeket speciális célokra, az elvégzendő feladatot pontosan specifikálva érdemes választani.
Az új nagy Transit amerikai stílusban kialakított orra ugyanúgy néz majd ki a tengerentúlon, és az öreg kontinensen is

Az új nagy Transit amerikai stílusban kialakított orra ugyanúgy néz majd ki a tengerentúlon, és az öreg kontinensen is

Összességében nettó 5 085 000 forintos indulóárával jó választás lehet a Transit Custom annak, aki modern és közepes méretű, de nem túl nagy teherbírású kisáruszállítóra vágyik, míg a Kombi bruttó 7 728 800 forintos belépőára sem túlzás egy hatszemélyes Fordért, ha a viszonylag nagy csomagteret is figyelembe vesszük. Aki viszont Tourneo Customot vásárolna, annak legalább 8 719 400 forintot kell kifizetnie a járműért. Vagy esetleg mindnyájan megvárhatják, amíg röpke egy év múlva megérkezik a teljesen megújuló új Transit, mely a hannoveri bepillantás alapján a Customéval megegyező belteret kap majd. Én mindenesetre szívesen választom a Transitot, ugyanúgy mint a Van of the Year zsűrije, aki a 2013-as év kisáruszállítójának választotta a Customot. Most, hogy végre jól érzem magam benne, már őszintén beszélhetek az érzéseimről.

A Ford Transit Custom rakterének méretei (mm)

 Hosszú tengelytávú Rövid tengelytávú Duplafülkés hosszú tengelytávú Duplafülkés rövid tengelytávú
Oldalsó raktérajtó szélessége 1030 1030
Oldalsó raktérajtó magassága 1320 1320
Hátsó raktérajtó szélessége 1400 1400 1400 1400
Hátsó raktérajtó magassága 1340 1340 1340 1340
Raktár hosszúsága 1,2 méternél 2922 2555 1944 1577
Raktér szélessége 1775 1775 1775 1775
Kerékjáratok közti távolság 1390 1390 1390 1390
Raktér magassága 1406 1406 1406 1406
Hátsó rakodási magasság 533-589 534-583 533-589 534-589
Raktér térfogata SAE/VDA (m3) 6,83/6,23 5,95/5,36 4,35/- 3,47/-