Szövőgéppel kezdődött
Nissan Pixo néven is kapható lesz az Alto
Indiában gyártja a Suzuki az Altót
Gyári fotó, kiégett háttérrel
Nem vészesen olcsó az utastér
Elöl tágas, hátul szűk az Alto
17 fotó
Suzulightnak hívják az első személyautót

Suzulightnak hívják az első személyautót

Suzulightnak hívják az első személyautót


Idén centenáriumát ünnepli a cég, de a Suzuki csak szűkszavúan emlékezik meg a jeles évfordulóról. A standon néhány paravánra rászitáztak nem egészen 10 fontos évszámot.

Az első 1909, a cég alapítása. Michio Suzuki ekkor tervezte meg első szövőszékét, mert mint a Toyota alapító atyái, a Suzuki is a textiliparban kezdte.

Innen rögtön 1955-re ugornak a standon téblábolók, mert ebben az évben készült az első személyautójuk, a Suzuki Suzulight.

A Vitara kimaradt

A rázós dzsipekről a Suzuki átállt a SUV-okra

A rázós dzsipekről a Suzuki átállt a SUV-okra

A rázós dzsipekről a Suzuki átállt a SUV-okra


1965 a hajómotorok gyártásának beindításáról nevezetes, időközben már 300 lóerős hajómotoroknál tartanak. A következő mérföldkő az 1970-es LJ70, egy kőkemény, a lelkünket is kirázó, aprócska terepjáró. 1989 és az első Vitara megérdemelt volna egy tablót, de nem jutott ennyi figyelem az aszfalton jól használható kompakt terepjárók úttörőjének.

2001-ben a GSX-R 1000 K1-ről emlékezik meg a márka a standról elhozható kiadványban. A 160 lóerős sportgépen 290 feletti végsebességgel kísérthették az Istent az erre hajlamosak. 2005-től a mai Swift érkezése egy új termékgeneráció bevezetését jelentette, 2007-ben a junior WRC-ben elért ralivilágbajnoki cím az emlékezetes, 2009-ben pedig az Alto bemutatása.

A pancsolás ára
Menyire lesz olcsó az új Suzuki? 8


A svájci Suzuki-importőr a szalonon osztogatott brosúrában érdekes adatokat közöl a CO2-emisszóról. Kiszámolták, hogy mennyi szén-dioxid-kibocsátásával jár néhány mindennapos tevékenység.

A számok: egy óra porszívózással mintegy 600 grammot bocsát ki egy szorgos háziasszony, pontosabban az az erőmű, amelyik az áramot termeli.

Majdnem ennyivel terheli a környezetet egy 60 fokra berakott mosás. Az 500 grammos értékből látszik, hogy amit lehet, érdemes inkább 30 fokon mosni. A meleg vizes zuhanyozás is rosszat tesz a környezetnek: 24 liter forró víz előállításával 1300 gramm szén-dioxiddal terheljük a légkört.

A számsor persze arra megy ki, hogy bezzeg a Suzuki Altóban milyen csekély környezetkárosítással lehet autózni. Ami azt illeti, a 4,4 literes szabványos átlagfogyasztásból rendkívül jó CO2-érték adódik: kilométerenként 103 grammot bocsát ki az autó.

Koncepcióautó a normál mellett

Ők fogadnak a Suzukinál

Ők fogadnak a Suzukinál

Ők fogadnak a Suzukinál


Itt Genfben a Suzuki legkisebb autója áll a középpontban. A tavaly ősszel Párizsban is kiállított Altót start-stop automatikával tette érdekesebbé a gyár. A motort várakozás közben önműködően leállító és elinduláskor újraindító szerkezetet egy Splashbe is beszerelték.

A dolog persze nem olyan egyszerű, mint itt egy sorban leírva. Rengeteg meló van abban, hogy a motor csak akkor álljon le, amikor hasznos és álló helyzetben is dolgozzon, ha például a légkondicionálás miatt szükség van rá. A BMW utcai autókban elérhető rendszerének a specifikációja 170 nyomtatott oldal.

Folytatjuk az Alto fogyasztásával, amely egy Suzukihoz méltóan alacsony


Nincs felára a hátsó ajtóknak

Az Alto koncepcióautó szén-dioxid-emissziója 103-ról 95 grammra csökken vele a szabványos mérés szerint. Ez ránézésre alig több, mint az új Prius 89 grammja, de az egy kétszer ekkora autó és megvásárolható, míg a Suzukié tanulmány.

Alapesetben 103 g/km a CO2-érték. A javulás oka a start-stop automatika

Alapesetben 103 g/km a CO2-érték. A javulás oka a start-stop automatika

A javulás oka a start-stop automatika


Ettől még nagyon jó eredmény, aminél nem sokkal rosszabb az ezres Splash értéke: az utcai 119 helyett 109 g/km.

A normál Alto helyből ötajtós. A hátsó ajtókban lévő ablakokat nem lehet letekerni, csak kitámasztani, mint a Toyota Aygo és testvérei esetében.

A 3,5 méteres kasztnit, könnyűnek, de erősnek ígérik, hátul két Isofix gyermekülés-csatlakozóval, felszuereltségtől fügően első, oldalsó és függönylégzsákkal, ESP-vel, a vezető és az utas számára előfeszített és överő-korlátozós biztonsági övekkel.

Nissan Pixo néven is kapható lesz az Alto

Nissan Pixo néven is kapható lesz az Alto


További képek a galériában!
A Swiftére hasonlít a kormány

A Swiftére hasonlít a kormány

A Swiftére hasonlít a kormány


Belül hangsúlyozottan olcsó, de nem elszomorító anyagokat látni. Elöl egész nagy a hely, hátul a magasabbak feje nem fér el, a lábtér azonban használható. A csomagtér jelentéktelen, a 129 liter kevesebb mint fele egy FIAT Punto vagy Toyota Yaris adatának.

4,4 literes átlagfogyasztás

Az Alto egyedül a Splash egyliteres benzines motorjával készül. A 68 lóerős gép alig fogyaszt valamit, a gyári átlaga 4,4 liter. A gumik viszonylag magas légnyomása is segít a fogyasztás leszorításában, 1,7 százaléknyit. Váltóból kettő lesz, az ötgangos kézi helyett négyfokozatú automatával is megrendelhető a háromhengeres kiskocsi.

A fejnek kevés a hely hátul, a lábtér elmegy

A fejnek kevés a hely hátul, a lábtér elmegy

A fejnek kevés a hely hátul, a lábtér elmegy


Információink szerint még nincs döntés a magyarországi forgalmazás időpontjáról, de előbb-utóbb az Alto kapható lesz. Az Indiában gyártott, magas szállítási költséggel terhelt autót nem lesz könnyű versenyképesre beárazni.

Nem tudni az árát

Méretben az Alto egyértelműen a Splash és a Swift alatt áll, amelyek az esztergomi gyártás miatt a költségek terén előnyben vannak vele szemben. A Splash 1,0 GC alapára jelenleg 1 909 000 forint. Mi úgy becsüljük, hogy összehasonlítható felszereltség esetén az Alto nem kerülhetne többe.

Műszaki adatok – Suzuki Alto 1,0
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm) 995
Furat x löket (mm) 73,0 X 79,4
Hengerek / szelepek száma S3/12
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) 50(68)/6000
Max. nyomaték (Nm/ford.) 90/3400
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 14,0
Végsebesség (km/h) 155
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km) 5,5
Lakott területen kívül (l/100 km) 3,8
Vegyes (l/100 km) 4,4
CO2 kibocsátás (g/km) 103
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 3500/1600/1470
Tengelytáv (mm) 2360
Csomagtér (liter) 129-774
Menetkész tömeg/terhelhetoség (kg) 855-885/365-395
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 35
Gumiméret 155/65 R14