



A dinamikus menetteljesítmények elérése érdekében a sportos formához passzoló 240 lóerős 2,0 literes TFSI kapott helyet, ugyanaz, amely a Leon Cuprában teljesít szolgálatot.
A tanulmányautó karosszériája a kategóriában kötelezőnek mondható emelés után 31 centiméterre került a talajtól, a szélesítések után pedig az Altea XL-nél is hat centivel szélesebbre sikeredett az első terepes Seat. 19 colos kerekei ezzel szemben inkább városi körülmények közé illenek, még csak véletlenül sem terepre.
Első-hátsó lökhárítói valamint a sárvédő-szélesítések is dinamikus képet festenek a különleges, mattfehérre fényezett autóról. A tanulmányautó hamarosan utcán és a terepen is feltűnik.
