40 fotó
Petrov: Csak tettem a dolgom! 6 Fernando Alonso bajnoki reményeit leginkább az húzta keresztül vasárnap Abu-Dzabiban, hogy a spanyol a bokszkiállása után a rögtön a rajt utáni biztonsági autós szakasz alatt kerékcserét végrehajtó, így egészen a leintésig a pályán maradó renault-s újonc, Vitlaij Petrov mögé tért vissza.

Bár próbálkozott, a spanyol nem tudta megelőzni az orosz ifjoncot, a renault-s újonc azonban nem érzi, hogy sportszerűtlen lett volna, ő egyszerűen versenyzett, ha pedig Alonso komolyan támadta volna, nem akadályozta volna.

“Én csak tettem a dolgom. Ha megpróbált volna megelőzni, nem akartam volna ütközni, de nem jutottunk idáig. Küzdeni jöttem, mint minden más pilóta, és azt hiszem, ma bizonyítottam, hogy tudok is” – mondta az orosz.

“Még a biztonsági autó alatt kimentem a bokszba, ami jó döntés volt, utána csak nyomtam és próbáltam vigyázni a gumikra, mert tudtam, hogy el kell jutni a célig. Hosszú csatám volt Fernandóval, de az autóm végsebessége jó volt, ezért irányítani tudtam a helyzetet. Büszke vagyok a csapatra, jó munkát végeztünk!”