“A rajt jó volt, jól érkeztem az első kanyarba. A fékezésnél valaki hozzámért hátulról, és így kicsúsztam. Defektet kaptam, és emiatt a padlólemez hátsó része is megsérült, ettől olyan volt, mintha jégen vezettem volna. A sérülés után már nem ment rendesen az autó” – mondta a futam után a Hamilton.
“Nyomtam, de csak időpocsékolás volt az egész. Mondtam a csapatnak, hogy inkább kiállok, hogy kíméljük a sebességváltót, de végül végigmentem” – tette hozzá.
A rosszul sikerült verseny ellenére Hamiltont fellelkesítette a hétvége: “A csapat nagyszerű munkát végzett. Végre versenyképesek voltunk, legalábbis az időmérőn, így bizakodva várom a következő futamot. Kár, hogy nem tapasztalhattam ki az új fejlesztéseket a versenyen a sérülés miatt.”
Hamilton csapattársa, Heikki Kovalainen a hatodik helyről rajtolva végül az utolsó pontszerző helyen, nyolcadikként zárt.





