A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) F1-es szabály-előkészítő testülete, a Forma-1-es Bizottság hétfői ülésén több új előírásról döntött a 2027-es idényre.
Rövidebb futamok
Ahogy már a Vezessen is írtunk róla, a 2026-ra bevezetett erőforrások negatív hatásainak ellensúlyozására a jövő évre megemelik a belső égésű motorok teljesítményét (400-ról 420 kW-ra – 535, illetve 563 LE), amit az üzemanyag-átfolyás növelésével érnek el.
Mivel költségokokból ehhez nem párosul az üzemanyagtartályok áttervezés, megnövelése, a nagyobb fogyasztás mellett az autók nem tudnák teljesíteni a hagyományos, 305 km + az utolsó kör távot, ezért a jövő évre 290 km + az utolsó kör lesz egy-egy nagydíj (Monaco kivételével, ahol eddig is, ezután is 260 km-ről volt szó). Ez pályánként 2-3 körrel rövidebb futamokat hoz majd.
Kimaxolják az időkeretet
A versenyek és az edzések piros zászlós megszakításaira is új előírásokat vezethetnek be.
A futamok tiszta versenyideje marad 2 óra, ám az esetleges megszakítással együtt érvényes maximum 3 órás keretet ejtik, ehelyett a valós időhöz, órához kötik majd a bonyolítás kötelező végét, azaz gyakorlatilag a helyszíni sötétedés időpontja lesz a végső limit. (Ma helyi idő szerint általában délután 15 órakor rajtolnak a futamok, így akárhogy is alakulna a verseny 18 órakor le kell inteni a nagydíjat, akárhány kört is tett meg a mezőny, a jövő évtől viszont nyáron akár mondjuk 19 óráig vagy még tovább is terjedhet a keret, ha épp valami maratoni leállás adódna.)
A cél, hogy a tévés és a helyszíni nézők is a lehető legtöbb versenyzést lássák.
Az edzéseket sem vágja tönkre a piros zászló
Az edzések egyik nagy rákfenéje a piros zászló, jelenleg ugyanis hiába szakítják meg a körözést, a 60 perces óra ketyeg tovább, így nem ritka, hogy egy-egy incidens a teljes gyakorlási idő negyedét-felét is elviheti.
Így volt ez például legutóbb, Madridban is, amikor a harmadik szabadedzésen Lewis Hamilton balesete után 25 percig zajlott a védőkorlát javítgatása. Mivel vadonatúj helyszínről volt szó, a versenyirányítás egy idő után kivételesen úgy döntött, megállítják az órát is, hogy legalább egy kis idő maradjon még az utolsó etapokra, 2027-től viszont általánosan adott lesz ez a lehetőség a versenyigazgatónak. Ha a versenyigazgató úgy látja, megállíthatja az órát vagy épp – észszerű keretek között – meghosszabbíthatja az edzést, ha a leállás(ok) miatt túl kevés idő maradna az eredeti 60 percből.
A fentieket – illetve az egyéb, egyelőre nem publikált változtatási javaslatokat – az FIA Motorsport Világtanácsának kell jóváhagynia, hogy szabályerőre emelkedjenek, de az innen már csak formaság lesz.
Ez nem újdonság, de érdemes észben tartani: a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíj a megszokottól nagyon eltérő menetrenddel zajlik majd:





