A múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon jelen volt a Forma-1-et az 1980-as évek elejétől egészen az amerikai Liberty Media 2017-es bevásárlásáig irányító Bernie Ecclestone. A díjátadón is szerepet kapó 96 éves angol a Red Bull Ringen az újságíróknak megkritizálta a Ferrarit, de egyebekről, így például a sportág jelenlegi vezetéséről is beszélt.

„Egy kicsit amerikanizálták a Forma-1-et, de hát alapvetően ez is volt a céljuk. Ezen kívül látszólag mindent jól csinálnak, ami pozitív”nyilatkozta.

Az angol nem elégedett azért mindennel, kérdésre elmondta, hogy szerinte a sem a naptár 24 fordulósra való bővítése, sem a sprintfutamok bevezetése nem jó:

„Mindkét dolog hiba. 24 futam senkinek nem jó, beleértve a közönséget is. Sok olyan nézőt elveszít az F1, akik egy-egy futamot kihagynak, de úgy vannak vele, hogy sebaj, pár hét múlva úgyis jön a következő. Ami meg a sprinteket illeti… Fogalmam sincs, mi értelmük van.”

Ecclestone a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA) autokratikus módon vezető elnökről, Mohammed bin Szulajmról is beszélt – „az erős kezű” vezetőket (értsd: pl. Adolf Hitler, Vlagyimir Putyin) mindig méltató angol természetesen őt is dicsérte:

„Nos, gondolkodom, hogy csinált-e bármit rosszul, de nem egyszerű. Azt hiszem, azon dolgozik, hogy minden fair módon és korszerűbben működjön. Persze ahogy az életben általában, neki sem lehet mindig 1 000 0000 százalékban igaza. De semmi olyat nem tudnék mondani, amit nem kellett volna tennie, és bízom benne, hogy a jövőben még rendez néhány másik dolgot is” – magyarázta a matuzsálem, akinek felesége, Fabiana az FIA dél-amerikai motorsportért felelős alelnöke lett bin Szulajm mellett.

Az FIA-elnök előtt álló „feladatok” közé tartozik a Forma-1 újabb reformja is, ő nagyon szeretné, ha a jelenlegi, bonyolult, és ahogy idén kiderült, a pilótáknak és a nézők egy részének sem tetsző hangsúlyos hibrid hajtást egyszerű belső égésű V8-as motorok váltanák az következő évtizedre. Ezzel Ecclestone is egyetért: „Legyen háromliteres motor. Nekem mindegy is, hogy V8-as, V10-es vagy V12-es, de szerintem ez a helyes irány”.