Japán első számú formaautós sorozata, a Super Formula is készül az új szezonra, benne európai szemmel is ismerős nevekkel. Ilyen Luke Browningé is, aki a Williams Forma-1-es tartalékosi szerepe mellett itt is a volán mögé ül. A 24 éves brit pilóta felkészülésének egy időre egy hajmeresztő bukás vetett véget, melyet megörökített egy fedélzeti kamera. Browning sértetlenül megúszta az esetet, autójáról azonban ez nem mondható el, mely fejjel lefelé, a korlát mögött állt meg.

A felvétel az F1-es futamnak is otthont adó szuzukai versenypályán készült, annak az egyik leggyorsabb kanyarjában, a 130R-ben. A balos egyszerre éles, de mivel egy 130 méter sugarú kör ívére illeszthető (innen a neve is), kifejezetten nagy tempót átvihet rajta egy jó pilóta jól beállított autóval. Ám ha a körülmények nincsenek rendben, a legkisebb hiba is fájdalmas következményekkel járhat.

A Forma-1-ben ezt megtanulták már többen is. Az egyik legismertebb eset Allan McNish nevéhez köthető, aki 2002-ben szintén beköszönt a korlát túloldalára a Toyotával.

2010-ben pedig Lucas di Grassi járt hasonlóan – igaz, az ő Virgin-je a korlátokon belül maradt.