Szoros végjátékot hozott a Forma-1-es Brit Nagydíj időmérő edzése, amit jól mutat, hogy 229 ezredmásodpercen belül végzett az első hat helyezett. Az élről azonban – némiképp váratlanul – Max Verstappen indulhat; a Red Bull holland versenyzője idei negyedik és pályafutása 44. pole-pozícióját szerezte meg.

A négyszeres és címvédő világbajnok mögött a McLaren párosa végzett a pontverseny élén álló Oscar Piastri vezetésével, míg Lando Norris a hazai közönsége előtt csak a harmadik helyre kvalifikált.

A silverstone-i kvalifikáció végén az utóbbi években televíziós szakértővé avanzsált 2014-es GP2-bajnok és ex-F1-es pilóta, Jolyon Palmer készítette az interjúkat az első három helyezettel.

„Megnehezítette a dolgunkat a szél, amire rendkívül érzékenyek ezek az autók” – kezdte a nyilatkozatát Verstappen. „Az utolsó kör elég jól sikerült. Ez egy vérbeli pálya, ahol padlógázzal kell menni, ami nagyon élvezetes.”

„Az egyenesekben kellően gyorsak vagyunk, de meglátjuk, mi lesz holnap, hogy esni fog-e az eső, vagy sem. Meg vagyok elégedve az időmérővel, ami a csapatnak is nagy lendületet ad. Izgatottan várom a holnapi versenyt.”

„Megpróbáljuk” – felelte a holland, amikor a győzelmi esélyekről kérdezték. „Versenyezni fogunk. Megpróbáljuk a legjobb formánkat nyújtani.”

F1: Számítottak a McLarennél a vereségre? 2

A labdarúgás kiemelkedő alakjaként ismert Jose Mourinho, a Fenerbahçe csapatának edzője adta át a pole-pozícióért járó díjat Max Verstappennek a Forma-1-es Brit Nagydíj időmérő edzése után. (Fotó: Bryn Lennon/Formula 1/Getty Images)

Verstappen a végén 103 ezreddel győzte le Piastrit, míg az ausztráltól további 15 ezreddel kapott ki a csapattársa. A vereség ellenére sincsenek elkeseredve a McLaren pilótái.

„Elégedett voltam az első körömmel, sőt, ha őszinte akarok lenni, fantasztikus volt” – értékelte a szombati teljesítményét az ausztrál. „Próbáltam átgondolni, hogyan lehetnék gyorsabb, de nem jött össze. Az utolsó kör kissé szétesett, de az egész hétvégén nagyon szoros volt a mezőny. Ugyan az autó végig lenyűgözőnek érződött, voltak pillanatok, amikor áthasított a fejünkön a gondolat, hogy nem mi vagyunk a leggyorsabbak.”

„Volt néhány kanyar, amiben egy kicsit talán a biztonságra játszottam, és ezért a kijáratokon próbáltam behozni a lemaradást. Szórakoztató versenyre van kilátás, mert nagyon kiegyenlített volt a küzdelem Maxszal és a Ferrarikkal, sőt, a végére még George [Russell] is megérkezett.”

F1: Számítottak a McLarennél a vereségre? 3

A silverstone-i időmérő leggyorsabbjai. (Fotó: Bryn Lennon/Formula 1/Getty Images)

„Jól sikerült az időmérő. Nem leszek elégedetlen a harmadik hellyel, bár Silverstone-ban szeretnék az élen lenni” – osztotta meg a gondolatait Norris. „Max jó munkát végzett, miközben mi nem voltunk eléggé gyorsak.”

„Minimálisak voltak a különbségek, de a kis hibák is számítottak. Itt-ott néhány századmásodperc épp elég ahhoz, hogy elveszítsük a csatát” – magyarázta a brit. „Azt hiszem, szórakoztató lesz a holnapi nap. Szerintem jó csata lesz hármunk között, vagy még inkább Lewisszal [Hamilton], Charles-lal [Leclerc] és George-dzsal.”