Az első két szabadedzés képe alapján mintha a Forma-1-es Miami Nagydíjon mintha megváltozott volna a 2022-ben eddig tapasztalt erősorrend. Leginkább a Mercedes lépett előre jelentőset, és immáron ott mozognak a Ferrari és a Red Bull környékén: az első szabadedzésen George Russell csak egytized másodperccel maradt el a ferraris Charles Leclerc legjobbjától, a második gyakorláson pedig nem is talált legyőzőre. Mindeközben Lewis Hamilton is a negyedik volt, mindössze kéttizedes hátránnyal.

Miamiba a legtöbb újítást is a Mercedes szállította – ahogy azt előzetesen el is mondták, nagy erőkkel készültek a tengerentúli futamra. “Folyamatosan próbáltuk könnyíteni az autót – még mindig túlsúlyosak vagyunk – , és úgy tűnik, hogy eddig elég jól működik” – árulta el Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke a részleteket. Hozzátette, egyelőre nem mondaná azt, hogy jelentősen javult a csapat, de az tény, hogy remek jeleket mutattak eddig.

“Imolában a gumik melegítésével küszködtünk, és a túlmelegedés okozott nagy gondot. Hogy ez mikor váltott a jó irányba át, azt nem tudom. Nem fogunk izgalomba jönni attól, ahol most tartunk. Tudjuk, hogy még rengeteg munkánk van” – mondta Shovlin.

A Miamiban látottak alapján úgy tűnik, enyhült a Mercedes delfinezése is. Ez azonban főként a pályakarakterisztikának köszönhető, ám elmondták, egyelőre nem értik az összefüggéseit ennek a helyzetnek. “Pályáról pályára haladva különböző mértékben jelentkezett, de még nem teljesen értjük, miért. Például Dzsiddában rosszabbnak tűnt a helyzet, mint Bahreinben. Még mindig a képet próbáljuk összerakni” – tette hozzá a szakember.