A Forma-1-es Katari Nagydíjat részletesebben kivesézzük a Vezess Csapatrádió következő adásában. Tarts velünk kedd este 19 órától YouTube-csatornánkon!

Sorrendben a mercedeses Valtteri Bottas, George Russell a Williamsszel, a mclarenes Lando Norris, valamint Russell csapattársa, Nicholas Latifi is bal első defektet kapott a Forma-1-es Katari Nagydíjon. Ebből három igencsak látványos volt, míg Norris épp a bokszbejárat mellett volt, ráadásul neki lassan kezdett ereszteni a gumija, így annyira sokat nem veszített vele, mint például a célba sem érő Bottas.

A gumihibák mellett nem megy el szó nélkül a Pirelli. Első gyors vizsgálatuk után megállapították, hogy azoknál is teljesen elkoptak a bal oldali abroncsok, akik megúszták problémák nélkül a futamot. “Úgy hiszem, hogy részben a rázóköveken történő nagy sebességű behatások okozhatták a defekteket, mert sok helyen rázókő van a bukóterek szélén, amire ráhajtottak” – magyarázta Mario Isola, a gumiszállító motorsportfőnöke.

Állítását a harmadik helyen egyetlen kerékcserével célba érő Fernando Alonso is alátámaszthatja. Az Alpine a futam során megkérte a spanyolt, hogy gumikímélési szempontokat figyelembe véve igyekezzen elkerülni a rázóköveket. Isola szerint a spanyol gumijai jobb állapotban is maradtak, mint a vetélytársak hasonló futásteljesítményű abroncsai.

A szakember szerint akár törmelék is állhat a defektek hátterében. Ennek lehet alapja, hiszen a hétvége során az autókat sem kímélték a kerékvetők. “Nem titok, hogy néhány autónak sérült a padlólemeze, a kasztnija, a szárnya. Hogy megértsük, mi történt, vissza kell őket küldenünk Milánóba kivizsgálásra” – célzott az abroncsokra Isola. “Találtunk vágásokat is az oldalfalakon, a gumi leggyengébb részén” – tette hozzá.

A Pirelli egyébként a futam előtt a kétkiállásos taktikát javasolta szokásosan megadott útmutatójában, az egy kiállás fel sem merült részükről a vélt magas gumikopás miatt.