A Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíjat részletesebben kivesézzük a Vezess Csapatrádió következő adásában. Tarts velünk kedd este 19 órától YouTube-csatornánkon!

Alapjaiban határozta meg a Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíj menetét, hogy Daniel Ricciardo a rajt után kiütötte a pole-pozíciós Valtteri Bottast, aki később dacolva a felzárkózással és teljesítve a Mercedes csapatutasításait végül csak a 15. helyen végzett.

A versenyfelügyelők azonban rá se hederítettek a McLaren ausztráljának manőverére, holott a néhány héttel ezelőtti Török Nagydíjon – a korábban meghatározott protokoll ellenére – kevésbé egyértelmű rajt utáni eseményeket szankcionáltak, igaz, ellentmondásból akkor sem volt hiány.

„Nem hiszem, hogy következetlenek lennénk” – mentegetőzött Michael Masi, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója az eset kapcsán. „Mindent helyén kell kezelni, de meg kell nézni. Törökországban nedves volt a rajt, itt pedig száraz, a két kanyar is teljesen más.”

A ködös, logikailag is nehezen követhető magyarázkodás után arról beszélt Masi, hogy valójában nem csinált nagy ügyet Bottas és Ricciardo balesetéből, egyáltalán nem mélyedt bele. „Amikor visszajátszották, felületesen ránéztem, ennyi” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, az volt-e a különbség Gasly és Ricciardo helyzete között, hogy az ausztrál már a kanyar csúcspontjánál volt, úgy felelt, ez is közrejátszott. „Ilyenkor az összes autó egymáshoz viszonyított közelségét, elhelyezkedését nézik. Rengeteg befolyásoló tényező van egyébként, de a stewardok véleménye az volt, hogy versenybaleset történt” – zárta az állásfoglalást.

Szerinted büntetést érdemelt volna Daniel Ricciardo, amiért kilökte Valtteri Bottast?
Igen, egyértelműen ő volt a hibás.
50% (1013)
Nem, versenybaleset történt.
50% (997)