A Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíjat részletesebben kivesézzük a Vezess Csapatrádió következő adásában. Tarts velünk kedd este 19 órától YouTube-csatornánkon!

Pole-pozícióját egyetlen pontra sem tudta váltani Valtteri Bottas azok után, hogy a Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíj rajtja után rögtön kiforgatták. A Mercedes pilótájának felejthető futama volt, egyetlen sikere, hogy el tudta csaklizni a leggyorsabb kört a győztes Max Verstappentől, aki így nem kapott bónuszpontot.

Bottas azonban már a megforgás előtt elengedte maga mellett Hamiltonon felül Verstappent is: a két Mercedes-pilóta és a Red Bull hollandja egymás mellett érkeztek az első kanyarba, utóbbi pedig kívülről körbeautózott mindenkit. Ez volt az, amit a leintés után Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke és Hamilton is sérelmeztek.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

“Ez nem történhetett volna meg. Két autónk volt elöl és rést hagytunk Maxnak, hogy eljöjjön kívülről” – fakadt ki Wolff, aki azért hozzátette, hogy a Red Bull tempóját látva azért kétséges lett volna a rajt után is egy esetleges Mercedes-győzelem.

Hamilton azonban már kritikusabb volt. “Mellette voltam, ami jó volt. Próbáltam fedezni a pálya felém eső részét, hogy senki ne jöjjön a belső ívre. Próbáltam magam mögött tartani a Red Bullokat, bármelyiket is láttam a tükörben. Azt hittem, Valtteri is ezt teszi, de nyitva hagyta az ajtót Maxnak. Max az ideális íven volt, nagyszerűen fékezett az első kanyarba, ám mivel én a belső, poros íven voltam, esélyem sem volt” – tette hozzá a hétszeres világbajnok.