A Forma-1-es Belga Nagydíjat részletesebben kivesézzük a Vezess Csapatrádió következő adásában. Tarts velünk kedd este 19 órától YouTube-csatornánkon!

Nagy-Britannia, Daily Mail:
“Max Verstappen egy Forma-1-es nagydíj komédiáját nyerte meg Belgiumban – kétkörös felvonulást a biztonsági autó mögött. Az eső áztatta Spa-Francorchamps-ban jelen lévő közönség három és fél órát várt a végeredményre, miközben a világ legjobban fizetett autóversenyzői a bokszban ücsörögtek, és azt várták, hogy jobbra fordul az idő.”

The Guardian:
“A Belga Nagydíj hivatalos versenyként kerül be a Forma-1 történelemkönyvébe, a díjakat pedig kiosztották, de kevés méltóság volt abban, ahogyan a mezőny szerepelt Spa-Francorchamps-ban ezen az esős vasárnap délutánon.”

Olaszország, Gazzetta dello Sport:
“Spái komédia: így lehet megalázni a Forma-1-et. Az extrém körülmények között volt lehetőség úgy dönteni, hogy nem versenyeznek, ami a pilóták védelme szempontjából a logikus elhatározás volt.”

La Repubblica:
“A képzeletbeli nagydíjat – a Forma-1 legutóbbi komédiáját – nem futották le Spában, de világbajnoki pontokat így is osztottak.”

Corriere della Sera:
“A szellemnagydíj komédiája – Spában a pénz és a vihar diadalmaskodott.”

Soha nem volt még ekkora szégyen a Forma-1-ben 1

Franciaország, L’Équipe:
“Egyesek kártyajátékkal, mások szundikálással, Cunoda Juki pedig étkezéssel töltötte az időt – mindenki úgy, ahogyan tudta, miközben kint változatlanul esett az eső. Michael Masi versenyigazgató végül 18.17 órára rendelte el az újraindítást, de ez is csak időpocsékolás volt.”

Spanyolország, El Mundo:
“Ez egy szánalmas pantomim volt, amely a sportág történetének egyik legnagyobb szégyene. Nem lehet végeredményt hirdetni egy olyan versenyen, amelyet meg sem rendeztek. Ez sérti a Forma-1 történetét, a versenyzést és általánosságban a sport szellemét.”

Marca:
“Ez volt a nyerészkedők versenye, amely megmutatta, miről is szól jelenleg a Forma-1. A Belga Nagydíj egyesek számára észszerű döntés következtében zajlott úgy, ahogyan, mások számára viszont ez csalódás. Mert ez a sportág még ma is abból él, hogy egykoron az emberek az életüket tették kockára, és gyakran veszítették is el a versenyzésért.”

As:
“A Forma-1 hajótörést szenvedett Spában. Azt senki nem kérdőjelezi meg, hogy a versenyzők biztonsága a legfontosabb, a rossz látási viszonyok miatt pedig kevés volt a mozgástér. A végeredmény viszont egy rossz üzenet, nagyon rossz.”

Mundo Deportivo:
“Verstappen megnyerte a meg sem rendezett futamot Spában. Ez egy pantomim-előadás volt, amelyet könnyedén el lehetett volna kerülni a verseny lemondásával, vagy hétfőre halasztásával.”

Ausztria, Kronen Zeitung:
“Max Verstappen, a Red Bull versenyzője egy nagyon furcsa Belga Nagydíjat nyert meg vasárnap, és a győzelemért járó világbajnoki pontok felét zsebelte be ezért! A verseny, amely valójában le sem zajlott, még mindig számos vitát vált ki. A rajtot több mint három órával halasztották, majd a tartós és heves esőzés miatt csupán két kört tett meg a mezőny a biztonsági autó mögött, hogy végeredményt lehessen hirdetni.”

Svájc, Blick:
“Az idő telt, az eső tovább esett, a Belga Nagydíj pedig már régen botrányos volt, amikor a döntéshozók még mindig a futam biztonsági autó mögötti elindításával próbálkoztak. Minden a televíziós közvetítésből származó bevételekről szólt.”