A Forma-1 vezetése mert nagyot álmodni, és az idei szezonra egy 23 futamos versenynaptárt állítottak össze. Ezen már januárban kellett módosítani, azóta pedig már több változtatás is történt – legutóbb a Szingapúri Nagydíjat fújták le a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásoknak köszönhetően.
Az ázsiai városállam versenyének helye még üres, így jelenleg csak 22 futamos az idei szezon, de a Forma-1 nagy erőkkel dolgozik azon, hogy meglegyen a bűvös 23-as szám. Erről Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója is beszélt.
“Szeretném megtartani a 23 versenyt, megígértük” – jelentette ki a Ferrari korábbi csapatfőnöke. A kijelentését azonban árnyalta egy kicsit: ehhez az is kell, hogy a járványhelyzet ne tegye lehetetlenné ennek megvalósítását. “A jelenlegi szituáció igen komplikált, de biztosak lehetnek benne, hogy nem adom fel, az utolsó pillanatig kitartok.”

Stefano Domenicali
Azt az olasz szakember is elismerte, hogy a helyzetük nem könnyű: a szezon második felében több helyszín, köztük Japán, Brazília és az év elejéről eltolt Ausztrália helyzete is kétséges: vagy az országokban tomboló járvány, vagy az ott meghozott korlátozások miatt. “Könnyű lenne azt mondani, hogy készen állunk a szingapúri helyettest ma bejelenteni, de mi van, ha Japán sem lesz? Japánt pedig csak az olimpia után fogjuk megtudni.”
“Ausztráliával kapcsolatban a hónap végén érkeznek friss hírek. Különböző kombinációkkal készülünk. Nem könnyű a helyzet, de gyönyörű kihívás előtt állunk” – mondta Domenicali.