Az elmúlt hetek spekulációit megerősítve vasárnap délelőtt az Alpine közölte, hogy Davide Brivio, a Suzuki MotoGP-csapatának korábbi csapatfőnöke lesz a Renault átalakult F1-es csapatának versenyigazgatója, és közvetlenül Laurent Rossi versenyzigazgatónak kell majd jelentenie munkája során.

Érdekes módon további részleteket (egyelőre) nem árult el Brivio szerepvállalásával kapcsolatban az Alpine, konkrét szerepéről csak a következő hetek során fognak részletesebb tájékoztatást adni.

F1: Hivatalos, jön a sikerkovács Alonsóékhoz 1

Davide Brivio, az Alpine új F1-es versenyigazgatója (a kép bal oldalán) tavaly novemberben a Suzuki csapatfőnökeként ünnepelte Joan Mirt, a MotoGP 2020-as bajnokát.

Brivio két évtizeden át dolgozott a MotoGP-ben, az ő irányítása alatt és Valentino Rossival a nyeregben tért vissza a csúcsra a Yamaha, majd 2013-as csatlakozásával és a gyártó 2015-ös visszatérésével a Suzukit is visszajuttatta a trónra az első világbajnoki címét szerző Joan Mirrel.

Az olasz szakember mellett a már említett Laurent Rossi is az Alpine-nál zajló átstrukturálás részét képezi, amiben viszont nem kapott semmilyen szerepet az eddigi csapatfőnök, Cyril Abiteboul.

A héten, de még Brivio nélkül tartott már egy csapatbemutatót az Alpine, melyen egy ideiglenes festést is villantottak, de rögtön hozzá is tették, hogy Fernando Alonsóék autóját – mely az A521-es nevet viseli majd – csak a következő hónapban fogják bemutatni.

Forrás: Alpine
Kép(ek) forrása: Alpine, Getty Images
Kapcsolódó címkék: Alpine Davide Brivio F1 Forma-1 Sport