Rangos kitüntetést kapott hazájában a hetedik világbajnoki címével idén Michael Schumacherrel kiegyenlítő Lewis Hamilton: pályafutása során másodjára választották meg az év sportemberének a BBC közönségszavazásán. A Mercedes brit versenyzője először 2014-ben kapta meg a díjat, azóta további négy alkalommal lett második, utoljára 2019-ben.

„Hihetetlen jelöltek voltak, gratulálok mindannyiuknak. Büszke vagyok arra, amit ők elértek, és szeretném megköszönni mindenkinek, aki rám szavazott. Annak tudatában, hogy mennyi nagyszerű jelölt van, nem is számítottam erre” – mondta meglepődve a BBC-nek.

„Szokatlan év volt az idei, és most szeretnék a frontvonalban dolgozókhoz és a gyerekekhez szólni, bátorítani őket arra, hogy ezekben az időkben is próbáljanak pozitívak maradni. Küldöm nekik a pozitivitást, szívem mélyéről köszönetet mondva nekik.”

F1: Erre még Hamilton se számított 1

A közönségszavazáson Hamilton a Liverpool csapatkapitányát, Jordan Hendersont, valamint a zsoké Hollie Doyle-t győzte le, de a jelöltek között volt Tyson Fury ökölvívó, illetve a sznúkerlegenda Ronnie O’Sullivan is.

Mindennek ellenére a hétszeres világbajnoknak továbbra sincs szerződése 2021-re, lassan egy éve húzódnak a tárgyalások. Sokan arra számítottak, hogy a Mercedes pénteken megerősíti szerződéshosszabbítását, helyette azonban Toto Wolff csapatfőnök és vezérigazgató maradását, valamint részesedési struktúrájának gyökeres átalakulását jelentette be a brackley-i bajnokcsapat.

Forrás: BBC
Kép(ek) forrása: Mercedes-AMG F1