Ahogyan azt a 2020-as szezonban már megszokhattuk, Charles Leclerc felülkerekedett Sebastian Vettelen egykörös tempóban, a Forma-1-es Abu-dzabi Nagydíj szombati napja után 13-4-re győzte le ebben a mutatóban négyszeres világbajnok csapattársát. Vettel még lágy gumikon is elvérzett a Q2-ben, viszont a monacói a közepeseken a Q3-ig jutott.

„Kicsit csalódott vagyok, mert ennél többet reméltem a Q3-tól, de több okból kifolyólag is gondjaink volt a gumihőmérsékletekkel. Egyelőre nem értjük, miért, de már annak is örülünk, hogy közepes gumikon a Q3-ba jutottunk” – összegezte benyomásait a Motorsport.com-nak.

„Az utolsó szektorban túlmelegedtek a gumik, ami miatt sok idő veszítettünk. Nem gondolom, hogy annyira rossz helyzetben vagyunk, a Renault-k mögül indulhatunk, amúgy is a közepes abroncsokat választottuk volna. Szerencsére jó munkát végeztünk a Q2-ben, ami segítségünkre lesz a rajtnál.”

„Lágy gumikon sokkal nehezebb helyzetben lennénk, mert két kör erejéig ugyan előnyben lennék, de utána jönne a gumikopás” – hangsúlyozta a különbséget és annak jelentőségét.

F1: Ezért esett vissza Leclerc az időmérőn 2

Leclerc végül a kilencedik időt autózta, de a vasárnapi versenynek csak a 12. rajtkockából, közvetlenül Sebastian Vettel elől vághat neki, a múlt heti Szahíri Nagydíjról ugyanis magával hozott egy háromhelyes rajtbüntetést.

A holland Ziggo Sportnak nyilatkozva hozzátette, a hátrasorolás ellenére nem számít nehezebb körülményekre a rajtnál a monacói, szerinte körülötte mindenki közepes vagy kemény gumikon fog rajtolni.

„Szeretném megtartani a hatodik helyet a bajnokságban!” – tűzte ki célját a szezonzáróra. „Próbálok mindent megtenni a felzárkózás, valamint annak érdekében, hogy a lehető legjobb versenyt fussam.”

Forrás: Motorsport.com, Ziggo Sport
Kép(ek) forrása: Scuderia Ferrari Press Office