A lemenő nap fényénél, 30 fokos aszfalt- és 23 Celsius-fokos levegőhőmérséklet mellett vette kezdetét az idei év tizenhetedik, egyben utolsó időmérő edzése a Yas Marina Circuiten, a 2020-as Forma-1-es Abu-dzabi Nagydíjon. A harmadik szabadedzés eredményei alapján nem volt egyértelmű, ki a favorit a pályán, de a Red Bull-os Max Verstappen az élen zárta a gyakorlást.

A Q1 elején a két Haas hajtott ki először a pályára, a volán mögött a sérült Romain Grosjean helyére beugró, második F1-es hétvégéjét teljesítő Pietro Fittipaldival és Kevin Magnussennel.

A mezőny nagy része a megszokott módon kivárt egy kicsit, majd szinte egyszerre hajtott ki a pályára. A Red Bull hollandja, Max Verstappen nem is hagyta ezt szó nélkül, a bokszutcai forgalomra is panaszkodott – emiatt vizsgálatot is kezdeményeztek a stewardok.

Az első mért körök után Valtteri Bottas állt az élre a Mercedesszel. Őt a csapattárs Lewis Hamilton követte – volna, ha nem veszik el a körét a pálya szabálytalan kiszélesítése miatt. Ezen a körén ráadásul kapott is az autója, szinte repült egy alkalommal a Mercedes.

Bottas mögött a múlt heti győztes, Sergio Perez következett ekkor a Racing Pointtal, éppen megelőzve Alexander Albont, legfőbb riválisát a jövő évi Red Bull-ülésért.

A harmadik szabadedzésen villogó Verstappen nehezen kezdett, de később ő is előrelépett, a második helyre. Első körén beszorult a holland keze a Red Bull fejvédője alá egy kanyarban, emiatt nem tudta rendesen elfordítani a kormányt. Az utolsó próbálkozások előtt a két Haas, a két Williams és az Alfa Romeo versenyzője, Antonio Giovinazzi állt kieső helyen – utóbbi mért idő nélkül. Végül szinte ugyanez az ötös nem jutott tovább az időmérő első szakaszából, azzal a különbséggel, hogy nem Giovinazzi, hanem csapattársa, Kimi Räikkönen esett ki.

Nicholas Latifi a Williamsszel a 20. lett, de a kanadai az utolsó gyors körét el sem tudta kezdeni: megforgott a célegyenesre ráfordító kanyarban.

Már bőven égtek a reflektorok, amikor a Q2 kezdetét vette. Ebben a szakaszban taktikázni kezdtek a csapatok, ami a gumiválasztást illeti: a Ferrari, a Mercedes, a Red Bull és a Renault versenyzői, valamint a mclarenes Carlos Sainz a közepes keverékű gumikat választották az első próbálkozásra, mindenki más a lágyakat feltéve hajtott ki a bokszból.

Az első körök után Hamilton 61 ezreddel verte Bottast, Lando Norris hátránya már majdnem 4 tizedmásodperc volt a McLarennel, őt Sainz követte. Albon és a renault-s Daniel Ricciardo első mért körét elvették, Perez pedig nem erőltette nagyon magát, hiszen motorcseréje miatt mindenféleképpen a rajtrács végéről kell indulnia a mexikóinak.

A szakasz utolsó mért köreit mindenki egyszerre próbálta megfutni, Verstappen és a ferraris Charles Leclerc kivételével ekkor már mindenki a lágyakon próbálkozott. Nem jutott tovább végül a két Renault, Sebastian Vettel a Ferrarival, Giovinazzi és Perez.

A Q3-as első felfutások után Bottas állt az élen Verstappen, Hamilton, Albon és Sainz előtt. Norris a hatodik, Lance Stroll a hetedik, Leclerc a nyolcadik helyről várhatta a folytatást a két AlphaTauri elől.

A fináléra mindenki új gumikat tett fel. A legjobbak közül a két Mercedes gurult először a pályára Hamilton vezetésével, előttük a két AlphaTauri, közéjük beékelődve a két McLaren érkezett, a két Red Bull és Leclerc őket követte. Előbb Hamilton, majd Bottas, Végül Verstappen ugrott az élre, így pályafutása harmadik pole-pozícióját szerezte a Red Bull hollandja. A három pilóta leggyorsabb köre között mindössze 86 ezredmásodperc volt a különbség.

A hétszeres világbajnok mellett a negyedik rajtkocka Norrisé lett, aki a hatodik Sainzcal McLaren-szendvicsbe fogta Albon Red Bullját. Danyiil Kvjat lett a hetedik az AlphaTaurival, Stroll a nyolcadik, Leclerc a Ferrarival a kilencedik helyet szerezte meg, míg Gaslynak a 10. pozíció jutott a másik AlphaTaurival.

F1: Verstappen meglepetést okozott, övé az év utolsó pole-ja 3

A 2020-as Forma-1-es szezonzáró, az Abu-dzabi Nagydíj magyar idő szerint vasárnap 14.10-kor kezdődik.