Romain Grosjean Forma-1-es pályafutása utolsó előtti futamát teljesíthetné a Haas volánjánál a Szahíri Nagydíjon, ha a francia versenyző nem szenvedett volna komoly balesetet a múlt heti Bahreini Nagydíjon. A francia égési sérülései miatt kénytelen kihagyni a hétvégi versenyt, helyét Pietro Fittipaldi foglalta el.

Gyógyulásától függ, hogy Grosjean részt vehet-e a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon. Leginkább bal kezének állapota kérdéses, mely a legjobban megégett a 28 másodpercig a pilóta körül tomboló tűzben, túl korai visszatérése esetén pedig előfordulhat, hogy a jövőben nem tudná mozgatni két ujját. “Nem vállalnám ezt a kockázatot csak azért, hogy mehessek Abu-Dzabiban” – jelentette ki korábban. Azóta kiderült, hogy Grosjean biztosan kihagyja az Abu-Dzabi Nagydíjat.

A francia versenyző azonban nem szeretné olyan könnyen elengedni a Forma-1-et, szépen búcsúzna tőle. “Ha nem vezethetek, minden egyes csapatot felhívok, hogy ajánljanak nekem egy privát tesztet januárban, hogy visszatérhessek, és 10-15 kört mehessek” – árulta el terveit Grosjean.

Úgy tűnik, szavai máris meghallgatásra találtak, mégpedig Toto Wolff és a Mercedes személyében. “Ha engedélyt kapunk erre, és egyetlen csapat sem nyújt neki lehetőséget, ahol korábban versenyzett, mi megtesszük” – jelentette ki a csapatfőnök.