Vietnám idén mutatkozott volna be a Forma-1-ben a hanoi utcai versennyel, ám a tavaszra tervezett futamot a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, végül törölték, a dél-kelet-ázsiai helyszín pedig – helyi korrupciós ügy miatt – nem került be a 2021-es naptárba.

Bár az F1 versenyszervezésért felelős igazgatója nemrég azt mondta, még nem kizárt a hanoi futam megrendezése, az is világos, hogy az idén beugrott helyszínek többsége örömmel lecsapna az eredetileg Vietnámnak szánt, de egyelőre üresen álló április 25-i időpontra.

Az egyik jelentkező Isztambul.

„Amikor a Liberty Media átvette a Forma-1-et (2017-ben), Recep Tayyip Erdogan (köztársasági elnök) azonnal megkereste a Liberty-főnök Chase Carey-t, jelezte a szándékainkat” – nyilatkozta a francia Auto Hebdónak a verseny főszervezője, Sadi Hezber.

„A koronavírus-járvány miatt lehetőséget kaptunk az újbóli versenyrendezésre, és most már készülünk a 2021-es futamra is” – szögezte le.

A naptárban lévő „lyuk” a tengerentúli/ázsiai és az európai szakasz közé esik, így a földrajzilag hasonló helyzetben lévő Törökország szépen illeszkedne a 2021-es menetrendbe, ráadásul láthatóan megvan a rendezéshez szükséges politikai hátszél is.

Forrás: Auto Hebdo
Kép(ek) forrása: Getty Images