A koronavírus-járvány miatt idén több olyan pálya is bekerült a Forma-1-es versenynaptárba, amelyeknek “békeidőben” valószínűleg nem lett volna esélyük erre. Így versenyezhet a mezőny a Nürburgringen is a hideg, esős őszben ezen a hétvégén.

Mirco Markfort, a pálya főnöke bízik benne, hogy a visszatérés nem egyszeri alkalom. A Nürburgringen utoljára 2013-ban rendeztek futamot, akkoriban a pálya Hockenheimmel felváltva volt a Német Nagydíj házigazdája.

“Egyedi helyszínt kínálunk, és egyedi márka is vagyunk. Ráadásul bizonyítottuk, hogy nagyon rugalmasak tudunk lenni” – fogalmazott Markfort.

Ezzel együtt úgy gondolja, hogy Német Nagydíjat csak a korábbi rendszerben lehetne nyereségesen megrendezni. “Az éves váltogatás lenne a legjobb gazdasági szempontból is.”

Markfort szerint az is a német verseny életben tartása mellett szól, hogy az utóbbi években varázsát vesztett Sebastian Vettel jövőre új fejezetet kezd az Aston Martinnál, és hogy a hétvégén az első szabadedzésen az Alfa Romeónál vezető Mick Schumacher jövőre már minden bizonnyal teljes értékű Forma-1-es versenyző lesz.

„Főképp Mick Schumacher indíthat el újabb német őrületet. Erős Mick Schumahcerrel és Sebastian Vettellel az erős nézőszámokra is jó esély lenne, ami újabb érv lehetne Néemtország mint F1-es helyszín mellett” – magyarázta.