A német Bild tudósítása szerint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel igazi különlegességgel gazdagította motor- és autógyűjteményét, a 33 éves versenyző egy legendás Forma-1-est vásárolt.

Vettel – nem ismert összegért – a Williams 1992-es modelljének, az FW14B-nek egy példányát szerezte meg, méghozzá az abban az évben végre világbajnoki sikerig jutó Nigel Mansellét.

Az FW14B-t gyakran minden idők legfejlettebb Forma-1-es autójaként emlegetik a komputeres adaptív felfüggesztése miatt, mellyel agyonverte a mezőnyt: a 16-ból 15 pole-t szerzett vele, 10 futamot nyert – Mansell kezei között kilencet. A rendszert a következő idényre be is tiltották.

„A vörös ötös nagyon érdekes volt számomra. Az autó abszolúte legendás, és ahogy az enyémen, ezen is az 5-ös rajtszám szerepel” – idézte Vettelt a Bild.

2017-ben egy másik FW14B – összesen hat darab készült – a Bonhams aukciósház árverésén 3 millió dollárért (mai árfolyamon 900 millió Ft) kelt el, a Vettel által most kifizetett összeg is hasonló lehetett.

Forrás: Bild.de
Kép(ek) forrása: Getty Images