Silverstone-ban napos, meleg időben lezajlott a Forma-1-es Brit Nagydíj első szabadedzése, melynek első perceiben derült ki hivatalosan, hogy a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált Sergio Perez helyére a csapat korábbi pilótája, Nico Hülkenberg ugrott, sőt, már-már esett be.

Az alapvetően sima, izgalommentes gyakorláson a Red Bull-os Max Verstappen zárt az élen, de az eredmény elsősorban nem a csapat új fejlesztéseinek, hanem annak volt köszönhető, hogy a holland a lágy Pirelliken futotta gyors körét, míg a mögötte záró Lewis Hamilton (Mercedes) és a Racing Point-os Lance Stroll a közepes keveréken tette ezt.

Mögöttük Alexander Albon következett a másik Red Bull-lal, majd a ferraris Charles Leclerc, az 5-ös számú vörös autó azonban gyakorlatilag pályára sem lépett, Sebastian Vettel járgányában ugyanis a töltőlevegő-hűtő meghibásodást észlelték az elején, ezért szétszedték azt.

A top10 második felében Valtteri Bottas, a Renault párosa, Hülkenberg és az Alpha Tauri-s Danyiil Kvjat sorakozott.

Hülkenberg 9. ideje megsüvegelendő, hiszen egy teljesen új/idegen autóba kellett beülnie egy téli tesztelés és három versenyhétvége hátrányban a csapattársához mért szűk hattizedes lemaradás nem sok. A német 22 kört húzott le különösebb probléma nélkül, csak egyszer kért egy kis szünetet, amikor az ülése már túlságosan elnyomta a feneke jobb felét.

Rosszul indult az Alfa Romeo számára az edzés, Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi egymást követően pördült meg. A finn a kavicságyba csúszott, de ki tudott evickélni, míg az olasz a gumijait radírozta le nagyon csúnyán, amikor keresztülcsúszott a Becketts belső ívén – a gumicafatok aztán szét is verték az autó hátulját, rövid időre, a törmelékek takarításának erejéig a piros zászló is előkerült.

F1: Verstappen az élen, Vettel nem vezethetett 1

Kép(ek) forrása: Getty Images