A Renault visszahozza Fernando Alonsót a Forma-1-be, a kétszeres bajnok spanyol két év kihagyás után a McLarenhez igazoló Daniel Ricciardo helyére érkezik. Alonso tisztában van vele, hogy a következő szezont végig kell szenvednie, a Renault legkorábban 2022-ben lehet versenyképes.

“A jövő évi autók ugyanazok lesznek, amelyeket most is látunk, szóval pontosan tudom, hol lehet jövőre a Renault” – fogalmazott Alonso a Marcának. “Nem a mezőny elején fogunk csatázni.”

“Izgalmas lesz, hogy egy erős csapatban, kiváló környezetben próbálunk majd fejlődni 2022-re. Akárhogy is lesz, amikor lecsukom a sisakrostélyt, nem érdekel, hogy a negyedik, hetedik vagy tizedik helyért harcolok. Végig úgy fogom érezni, mintha a vb-cím lenne a tét.”

Alonso idén még rajthoz áll az Indy 500-on, aztán megkezdi a felkészülést a Forma-1-re. “A járványhelyzet miatt bejutni sem lesz könnyű az országba, de verseny azért lesz. Szeptemberben pedig megkezdem a felkészülést a következő kalandra.”