Messze a mezőny fölött állt a Mercedes a Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén, fölényének köszönhetően Lewis Hamilton simán szerezte meg nyolcadik hungaroringi sikerét, míg Valtteri Bottas gyengébb rajtja ellenére is harmadik lett.

A versenyzők szinte hitetlenül állnak a tény előtt, mennyire jó konstrukció lett a W11-es, de Toto Wolff csapatfőnök is szuperlatívuszokban beszélt a 2020-as autóról. „Az autó és a motor is olyan, akár egy szörnyeteg. Erre volt szükségünk: a versenyzők szeretik, jó a vezethetősége, emellett sok a motor- és a leszorítóerő is” – mondta a Sky Sportsnak.

F1: „Lauda kalapot emelne a Red Bull előtt” 2

Wolff Bottas rajtjára is kitért: a finn a piros lámpák kialvása előtt láthatóan bemozdult, majd beragadt, ezzel több pozíciót is veszítve – ennek ellenére még csak vizsgálatot sem indítottak ellen. „Keserédes szituáció” – véleményezte. „Azt gondolom, közel állt a szabálytalan rajthoz, és akkor még keserűbb lehetett volna a helyzet. Siker, hogy sikerült mentenünk, és 1-3-ban végeznünk. Nagyszerű eredmény a csapatnak.”

Miközben a Mercedes három futam után már 121 ponttal áll a tabella élén, a nap csapatának sokan mégis a Red Bullt kiáltják ki, a Milton Keynes-i együttes villámgyorsan, alig több mint 20 perc alatt rakta össze Max Verstappen autóját a rajtrácson, miután a holland kivezető körén a falnak ment a 12-es kanyarban. A holland így végül második lett.

„Niki Lauda is kalapot emelne, amiért sikerült rajthoz állniuk ezzel az autóval. Nagyszerű munkát végeztek” – dicsérte a riválist Wolff, aki nem mellesleg a Red Bull idei versenygépéről úgy vélekedik, még nem szabad leírni. „Nem gondolom azt, hogy rossz autó lenne. Nyilván nem mindig teljesít a megfelelő tartományban, de ma jól működött.”

„Figyelemre méltó ellenfél, és még egyik bajnokságban sem olyan nagy a különbség. A versenynek még nincs vége, bármikor eltűnhet a különbség, ezért továbbra is nyomnunk kell” – jelentette ki annak ellenére, hogy a Red Bull mellett csak 55 egység szerepel.

Ami meg az egyéni értékelést illeti, az első két helyen áll a 63 pontos Lewis Hamilton, illetve a hozzá képest öt egységnyi lemaradásban levő Valtteri Bottas, míg Max Verstappen 33 ponttal a harmadik, Alexander Albon pedig 22-vel az ötödik helyen áll.

F1: „Lauda kalapot emelne a Red Bull előtt” 4

Forrás: gpblog.com
Kép(ek) forrása: Getty Images